Félresiklott állampolgárság?

Sólyom László a határon túli magyarság kérdését is érintette első nyilvános beszédében augusztus 20-án: „Miért kellene nekünk nemzetközi kérdésekben mindig csak alkalmazkodni, mintát követni? Igenis előállhatunk olyan megoldásokkal, amelyek talán szokatlanok, de amelyek a mi problémáinkra vannak szabva, és aztán türelmes munkával elismertethetjük őket. (…) Igen, ezzel a határon túli magyarokról is szólok. Az ő magyar állampolgárságuk fájdalmasan félresiklott, és ez nem maradhat így!” (…) „Mit tudunk az ott élő magyarságról? Pedig puszta érzelmi alapon könnyen tévútra jutunk. Meg kell ismerni szomszédainkat, az ottani magyarokat ahhoz, hogy békességes megoldást találjunk. ĺgy tudjuk csak belátni, mi az, ami sértheti, ami jogosan sértheti az ottani népek érzékenységét, és mi az, ahol nem engedhetünk a magunk igazából. És aztán kellő tudással és empátiával nyugodtan nézhetünk Európa szemébe, amikor új megoldásokat javasolunk.”

Hogy a tudásnak kell dominálnia az érzelmi poltitizálással szemben, azt jó hallani. De vajon hogyan értette azt a kijelentést az elnök úr, hogy a mi magyar állampolgárságunk fájdalmasan félresiklott? Félresiklani a becsületesnek indult könyvelő pályája szokott, amikor sikkasztásra adja a fejét. Nekem például soha nem volt egy deka magyar államporgárságom sem, így nem értem, hogyan tudott volna félresiklani. Majd még itten súlyos bűntudatom lesz, mint a homoszexuálisnak, amikor azt mondják neki, hogy félresiklott a nemi identitása.
Teljes szöveg: Manzárd

Példátlan sajtótörténeti eset

Példátlan dolog: a 85 esztendős kárpátaljai közéleti lap, a Kárpáti Igaz Szó megkettőződött. Tulajdonosai leváltották a régi főszerkesztőt, újat neveztek ki. Most az új nyomtatott újságot jelentet meg – online kiadás nélkül. A neten viszont a régi szerkesztőség készítette újság van fenn. Sajtótörténeti egzotikum.
Minderről részletesen beszámol Kárpáty Zoltán a blogjában, elég zaftos hozzászólásokkal.
…Mostanában elég sokan megtaláltak régebbi, félig vagy teljesen elfelejtett ismerőseim közül. Néhányról itt beszámoltam (Capiról pedig a Mozgó-anyagban is írok), és nem hallgattam el azt sem, hogy legutóbb az "ő ismer engem, de én nem ismerem őt" esete állt fenn. Az az igazság, továbbra is csak találgatom annak a valakinek a kilétét. És nem sokkal jobb a helyzetem azzal az amerikai levélíróval sem, aki most azzal keresett meg: rövidesen Kárpátaljára érkeznek, szívesen találkozna velem. Leveléből kiviláglik: kapcsolatban álltunk valaha, engem "a sokszor emlegetett D. Károly"-ként említ. Nálam meg se hang, se kép. Persze ezt elhallgattam, udvariasan visszaírtam és meghívtam egy kávéra, beszélgetésre. Akkor majd talán kiderül.

A nagy kérdés lassan számomra nem is ezeknek az ismerelen ismerősöknek a kiletéte, hanem az, vajon nem az én emlékezetemmel van-e komolyabb baj. Azt is megfigyeltem, hogy az olvasmányaimat bámulatos gyorsasággal elfelejtem. Meg a filmeket is. "Ezt már láttuk", mondja Éva szinte minden este a TV előtt, én meg akár esküdni is mernék rá, hogy soha nem láttam az éppen pergő mozgóképet.

Pedig semmitől nem félek jobban, mint az elhülyüléstől. Lehet, hogy már elkezdődött?

Csillaghullás

Pomogáts
Béla nevével pénteken két online portál címoldalán is találkozni lehetett,
az egyik a Népszabadság, a másik a Kárpátinfó. Utóbbi egy interjú,
az Illyés Közalapítvány elnökeként nyilatkozik benne támogatásokról,
pénzkeretekről. Kiderül, hogy kevésből a sok is kevés, mint Tsúszó mester
is állította volt. „nagyon
szomorú, hogy nem tudott megegyezni egymással a kárpátaljai magyar politikai
életnek a két oldala. A főkuratórium arra törekedett, hogy azt az összeget,
amit Kárpátalja számára a költségvetésünkben jóváhagytunk, azt nagyjából
egyenlő mértékben osszuk fel a két oldal között. Persze mind a két oldal
elégedetlen, mert mindkettőnek az a véleménye, hogy a másik az nem igazán
hiteles, nincs tömegtámogatottsága. Mindegyik fél szeretne egy nagyobb
részhez jutni ebből a tulajdonképpen nagyon szerény összegből. Nagyon
nehéz megtalálni a megfelelő megoldást. Nagyon jól tudjuk, hogy itt
Kárpátalján a magyarságnak a lehetőségei rendkívül korlátozottak, nagyon
sok mindent létre kellene hozni.” Mint
sokszor leírtam, nekem különvéleményem van a támogatásokról, így azt
az állítását, miszerint „Akkor
lenne megnyugtató a helyzet, ha a Kárpátalja számára juttatott összeg
többszöröse lenne a mostaninak, akkor talán a két, most egymással szemben
álló felet is közelíteni lehetne egymáshoz” nem tudom osztani,
mert szerintem a helyzet elfajulását éppen a támogatások okozták, és
minél több lenne a pénz, annál öldöklőbb lenne a háború.

A NOL-ban
közölt Pomogáts-cikk
hozzászólás az Orbán-féle baloldalnemzetrerontáshoz. Irodalomtörténészként
bölcs és megszívlelendő szempontokat szolgáltat a magyar baloldal kultúrtörténeti
jelentőségéhez, érintve egyik vesszőparipámat is, miszerint a népi írók
mozgalma is kifejezetten a haladó baloldali eszmeáramlathoz tartozott
és a polgári konzervatizmussal szemben fogalmazta meg magát. Én ma is
nagyon furcsállkodva figyelem, ugyan mit is keresnek a népi írók a jobboldali
konzervatívok táborában, még ám néha a szélsőséges szárnyon.

*

Nagy
meteorhullások ideje. Ki-ki-néztem az esti-éjszakai égre a kb. 70 cm
× 1 m nagyságú (inkább kicsiségű) padlásablakunkból, de bizony nem láttam
egyetlen darabját sem a Perseidák meteorrajnak. Így aztán nem is kívántam
semmit.

Ami
erről eszembe jut: egy régi-régi versemben szerepelnek a Perseidák.
Abból az időből való, amikor még csillagász akartam lenni. Akkor pontosan
tudtam, az égnek melyik pontját kell figyelni, hol lépnek be a légkörbe
annak a régi szétrobbant üstökösnek a maradványai. Csillagtérképem is
volt, nem is egy, minden évben megvettem a Csillagászati évkönyvet és
előfizetője voltam az Föld és Ég című folyóiratnak. Csillagtérképeim
egy része pedig egyenesen az Uránia Csillagvizsgálóból származott. Itthon
ugyanis, a tanszereket árusító kis üzletben (kedvenc portyázó helyem
volt egyébként) hiába vettem egy remek forgatható csillagtérképet, az
egyáltalán nem volt kedvemre, hogy az akkor már latin nevükön ismert
csillagképek oroszul szerepeltek rajta. Nosza, kaptam magam, írtam levelet
Budapestre, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának (neve és az intézet
címe ott volt a gyakran olvasott periodikákban), hogy nekem bizony kellene
egy magyar, illetve hát inkább latin feliratokat tartalmazó csillagtérkép.
Küldtek is hamarost, jó sokat, többfélét. És bizony személyesen az válaszolt,
akit megszólítottam… De itt most elbizonytalanodom, mert bár pontosan
tudom az igazgató és az igazgatóhelyettes nevét, a két név csak együtt
van meg, és nem emlékszem, melyik volt a direktor és melyik a helyettes.
Azért tévesztem össze őket, mert mindketten a legnagyobb szaktekintélynek
számítottak a szememben, több könyvüket is olvastam, és mint példaképekre
tekintettem rájuk. Igen, a két legnagyobb magyar csillagász a 70-es
években. Kulin György és Ponori Thewrewk Aurél. De meglehet, hogy fordított
sorrendben.

[Palkó István szíves közlése: Kulin György volt az igazgató, tehát jó sorrendet
írtam.]

Manzárd

Meghekkeltél az egyetlen kárpátaljai hírportált

Kárpátalján egyetlen valódi hírportál létezik, a Kárpátinfó. (A többi hírlapnak is van online kiadása, de azok csak a nyomtatott verzió leképezései, csupán a nyomtatott megjelenés ritmusában frissülnek, míg a Kárpátinfó a papír-hetilap megjelenése közötti időben és gyakran tucatnyi cikket közöl napjában, főleg az ukrán-orosz ukrajnai internetkiadványokból magyarítanak cikkeket).
Ma délelőtt meghekkelték…
Minderről a Kárpáty Newsban olvastam (de persze magam is ellenőriztem): RÉSZLETEK ITT

hátbatámadtak

Tegnap váratlanul befejeztem egy kb. 3 éve kezdett novellámat. Ez úgy értendő, hogy az első piszkozat megszületése után 2 évig hozzá se nyúltam (akkor még valami regénykezdetnek szántam). Most egy pár hónapja elővettem és dolgozgattam rajta, nem éppen gőzerővel. Úgy éreztem, talán ha a szöveg felénél tartok. Aztán tegnap elég jól haladtam vele, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy hopp, itt kell abbahagyni. No, ez nem is esett nehezemre. Most már csak egy jó cím kellene, mert a munkacíme az, hogy Egy referens szenvedélye – de ezt nem érzem jónak.

*

A Kortárs honlapját sajnos január óta nem frissítik, így azt, hogy az új, augusztusi számában megjelent Markovits Dóra regényemről írt recenziója, csupán a Karpaty Newsból tudtam meg.

Mint ahogy az eddigi kritikákat, ezt is szeretném feltenni a Szembesülést bemutató alrendszerbe, de szöveg, bár azon frissében olvastam – a szerző hozta el! – nincs meg nálam, Dórát meg nem tudom elérni, a hírek szerint a nagymamájánál nyaral, valahol falun. Amennyire fel tudom idézni, első olvasásra nagyon szakszerűnek és tárgyilagosnak tűnt az elemzése, és bár a végén valóban van egy ironikus felütés, túlzásnak tartom azt a következtetést, amit Kárpáty Zoltán kanyarított belőle a honlapján (lásd). Mondjuk az sem esik igazán jól, hogy a kínosan udvarias levelei után voltaképp, mit szépítsük, hátbatámad. No meg, saját bevallása szerint, a regényt nem is olvasta. Örültem a nemrég indított blogjának, kommentárjaiban láttam a markáns önálló véleményt (olykor osztani is tudtam), nagyon remélem, hogy nem megy el a felületesség és igénytelenség irányába az egyre több olvasó megnyerése érdekében. (Már kétszer annyian olvassák, mint a Manzárdot…) Hogy azért valami jót is mondjak: a fotómhoz elég szellemes képszöveget írt.

*

Rászántuk magunkat, hogy valami megoldást keresünk a talán 3 éve tartó vízmizériára. Hosszabb ideje már az a helyzet nálunk, hogy központilag nem elzárják néhány órára a vizet, hanem egész nap nincs víz, de pár órára megnyitják. Vízvezetékszerelőnk azt ajánlotta, amit minden más családnál (és ami a legtöbb szomszédunknál működik): közepes teljesítményű szivattyú (500 vagy 750 watt), nem túl nagy víztartály (500 vagy 1000 liter): amikor van víz, a szivattyú pumpálja a tartályba, amikor nincs, onnan nyomja a rendszerbe (amely ilyenkor a városi hálózat felé egy szelep révén le van zárva). Meg is állapodtunk, odaadtuk a pénzt a kellékek beszerzésére. Eltűnődtem a dolgon, két szempont is eszembe jutott. Egyik, hogy a roppant rossz vízellátásunknak és a nagyon gyenge nyomásunknak az a halamazi oka, hogy már számos szomszédunknak van szivattyúja, és így elszívják előlünk a vizet. A másik: ha nekünk is lesz, azok még rosszabb helyzetbe kerülnek, akiknek nincsen.

János, a szerelőnk, tegnap felugrott: megvenné a tartályt, de sokkal drágább, mint pár hónapja volt, kifutunk miatta a tervezett költségvetésből. Nincs mit tenni, ha drágább, hát drágább…

A mai poén pedig: 3 éve először történik meg, hogy HETEDIK ÓRÁJA EGYFOLYTÁBAN VAN VÍZ, még ám remek nyomással.

Újabb családi lakoma

Megvolt az újabb családi lakoma a nevickei Camelotban. Ezúttal Bátyu ünneplésére (és kontójára) gyűltünk össze 60. születésnapja és nyugdíjazása alkalmából. A kajára most sem lehetett panasz, de aki vonatindulás előtt akar ide betérni, annak nem tanácsolom, mert most is kb. 2 órát vártunk a frissen sült halakra. Persze megint pisztrángot kértem gombamártással, mint ahogy a társaság nagyobbik része is halat evett legutóbbi áradozásom nyomán. Egyedül a két öreg Balla lógott ki a sorból, Pali bácsi meg sem nézte az étlapot, mert ő mindenütt és mindig bécsi szeletet rendel, apu meg nem nagyon szereti a halat, és mivel diétáznia is kell, így a csirkénél maradt. Csönge nem volt velünk, mert előző nap elrontotta a gyomrát a nagy saslikozásban, és mert 4-től már koncertre készült. Szó se róla, lekéste volna.

Karpaty News – sztrájkol a Kárpáti Igaz Szó

A második nyilvánosság fóruma KárpátaljánMindenki szíves figyelmébe ajánlom a Karpaty News című hírblogot. Figyelemre méltó teljesítmény, és ahhoz képest, hogy alig egy hete indult, a nézettsége máris vetekszik az én "ősi" Manzárdommal.
Kárpátalján roppant szokatlan ez a hang, amit írója-szerkesztője, Kárpáty Zoltán megüt. A mi sajtónk egyrészt mereven hivataloskodó, másrészt hevenyészett, igénytelen. Hiába próbál újságíróink nemelyike "laza" lenni és elvetni a pózokat, ez nem könnyedségként, hanem igénytelenségként ismerszik meg írásaikban. A mondataik, a logikájuk, a gondolatfűzésük lesz laza, szétszórt – nem pedig a magatartásuk.
A News írója más úton jár, én úgy veszem észre, a mi tájainkon teljesen ismeretlen formában írja tudósításait, kommentárjait. Jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe! Címe:
Legutóbbi kommentárjában a Kárpáti Igaz Szó közéleti lapnál kialakul sztrájkot értékeli.

Gyucsány szomorú kutyaképe

Az Index-béli interjúról…
…Kifejezetten érdekesnek találtam azt is, amit a politikai víziókról és a populizmusról, a szimbolikus politizálásról mondott – itt például éreztem, hogy sarokba szorult és nem mondhatta azt, amit őszintén gondol. Gyurcsányt valóban az a várakozás emelte magasba, hogy tőle várták a baloldaliság eszményének az újrafogalmazását, azt, hogy valami korszerű, ugyanakkor közérthető és közvetlen érzelmi kötődést kiváltó "metaforarendszerrel" ellensúlyozni fogja a jobboldal nemzeti retorikáját. Ám a tapasztalat azt mutatta, hogy nem tud (nem képes? vagy nem akar?) egyszerre racionális-pragmatikus és érzelmi-szimbolikus attitűdöt képviselni, és az emberek szívének meghódítása helyett mégis inkább az eszükre próbál apellálni. Ám lehet-e így választást nyerni? Talán éppen ettől a felismeréstől vág olyan szomorú kutya-képet az Index-fotók egyikén.