Skarabeus

szembesülésVoltaképp még nem is tudatosult bennem teljesen, hogy hát igen, végre-végre, 9 évi vajúdás után megjelent a Szembesülés. Pedig, akár hogy is nézem, mindenképpen eddigi legnagyobb, legfontosabb (és várhatóan legvitatottabb) munkám látott napvilágot, az a szöveg, amelybe legtöbb energiámat és időmet "beleöltem", amelyben a legőszintébben kitárulkoztam, még ha többszörös áttételeken keresztül is. A könyvben említem valahol, hogy ezt a szöveget évekig úgy görgettem magam előtt, mint skarabeus a galacsint, és határozottan azt éreztem, hogy íróként addig nem tudok tovább lépni, amíg meg nem szabadulok tőle azzal, hogy nyilvánosságra hozom. Erre a lehetőség először 97-ben mutatkozott, s az akkori kudarc óta valóban eléggé nyomasztóan hatott rám, hogy még mindig előttem, és nem mögöttem van. A kézirat összesen három kiadót és 6 pályázati fordulót járt meg azóta, én kétszer kisebb mértékben átdolgoztam, egyszer pedig gyakorlatilag teljesen újraszerkesztettem és részben át is írtam, pontosabban a most megjelent anyagnak mintegy az egyharmadát az utóbbi 3 évben dolgoztam bele. Most tehát megkönyebbülést, felszabadultságot kellene éreznem, ám semmi ilyesmit nem tapasztalok. De üresség-érzésem sincsen, mint a nőknek gyerekszülés után. Talán a skarabeus-hasonlat illik rám most is legjobban: látom, hogy nagy szent galacsinom eljutott oda, ahová hajtottam, mégsem vagyok igazán elégedett, mert zavarban vagyok amiatt, hogy most már nincs mit tovább magam előtt görgetnem.

Szilimet egy Tokajért

…amióta Orbán meggyónta Friderikusznak, mégiscsak mondott miniszterelnöksége idején Tokaj-ügyben olyasmit, még ha nem is taggyűlésen, aminek a mondása éppenséggel nem volt illendő dolog részéről – szóval azóta az MSZP részéről meglepően nagy a csend Orbánné szöllejéről meg Viktor tanácsairól. Éva szerint az MSZP hallgatását a Fidesz vette meg azzal, hogy beígérték: megszavazzák Szili Katalint.

Sajnos ez semmivel sem nehezebb elhinni, mint azt, hogy a szociálisták vesztésre játszanának. Ha Szili valóban bejön már első vagy második körben, akkor én hinni fogom ezt az elméletet, és úgy fogom tekinteni, hogy az MSZP elárulta az SZDSZ-t, miközben mocskos alkut kötött a Fidesszel.

6 nap Mo-n

A mai napon elkezdtem feldolgozni múlt heti magyarországi utazásaink és szerepléseink kronológiáját. A teljes napló a szokásos helyen olvasható. Ide inkább csak ötletszerűen és kedvcsinálónak tűzök be részleteket.
———————
Bfelolvasok egy oldalt a regényembőlő 2 óra hosszat beszéltem a Művészetek Háza és a Veszprémi Akadémiai Bizottság közös rendezvényeként sorra került esten. A szervezőkkel előzetesen leleveleztem, hogy ha úgy adódik, szívesen vállalom az estet moderátor nélkül, azaz nem fog zavarni, ha nem kérdésekre válaszolva kell irodalomról, saját munkámról, netán a kárpátaljai viszonyokról beszélnem, hanem önállóan, előadás-szerűen. Amikor Baját elhagytuk, Éva megkérdete, mégis, mire fogom alapozni az egy-másfél órásra tervezett előadásomat. Bevallottam, hogy improvizálni szeretenék, nincsen előre elképzelt koncepcióm, inkább valami játékból, véletlenszerű szövegolvasásból szeretnék indítani, és aztán majd meglátjuk. Így is lett. A vendéglátókra ez ügyben valóban nem számíthattam, még bemutatniuk sem sikerült hibátlanul (szerintük Beregszászból érkeztem…), így hát örültem, hogy az egész esten a magam gazdája lehetek. No, nem is sikerült rosszul! Amolyan könyvbemutató irányába vittem el a dolgot, arra gondolva, hogy a Szembesülésben amúgy is benne van az egész életem, ha akarok magamról vagy a műhelytitkaimról beszélni, ebből indulva megtehetem. Kértem tehát a közönségtől egy számot 7 és 135 között, a választott oldalszám szövegét felolvastam, majd innen lavíroztam magam bele az önvallomás-szerű előadásba. Éreztem, hogy a közönség veszi a lapot, ez nagyon inspirálólag hatott rám, így, azt hiszem, sikerült elég jól elszórakoztatni őket. Bőven túl jártunk az egy órán, amikor egy megfelelő aforizmával befejeztem volna, de könnyelműen (a vendéglátók helyett) megkérdeznem, nem lennének-e kérdések. Innen még vagy 40 perc következett, és a kérdésekből megítélhettem, hogy valóban sikerül érzelmeket és gondolatokat ébresztenem a hallgatóságban.

Aztán elég sok könyvet dedikáltam, és a meghívóim nagyon hálásak, elégedettek voltak. A legnagyobb dicséret: még Kolos is azt mondta, hogy nem unatkozott.

Külön öröm volt olyan ismerőseimmel találkozni, akikkel eddig csak interneten érintkeztünk: Szabó T. Attila a közönség soraiból tette fel kérdést, és amikor válaszolni kezdtem, akkor mondta, hogy tegezhetem, hiszen levélben tegeződünk. Zsohár Gabi csak a végén jött oda hozzám: neki pár írása megjelent az UngPartyban, de most találkoztunk először. A régebbi barátok, ismerősök közül ott volt Traxler Viki, Raffai Pista, Széki-Patka László, Kellei Gyuri, Kilián László [úgy is mint szervező, vendéglátó], Brassai Zoli. Pár szót mindegyikükkel válthattam előtte-utána.

Nagyon kellemes szállásunk volt a Gizella Hotelban (a vár alatt), csak itt gondolkoztam el azon, milyen ravasz dolog az adrenalin. Az esős-frontátvonulásos időnek, az utazásnak, az előző napi túlméretezett vacsorának és a kései lefekvésnek eléggé rossz közérzetet és nyomott hangulat lett az eredménye, hol a fejem fájt, hol émelyegtem (kocsiban "normális esetben" is gyakori nálam az ilyesmi), így bizony a szereplésem előtt nem voltam valami élénk vagy pláne feldobott állapotban. Aztán amikor beszélni kezdtem a közönség előtt, éreztem, ahogy fokozatosan kitisztul a fejem, elmúlik az egész napos émelygésem, megélénkül a gondolkodásom nemcsak a logika, hanem a távolabbi asszociációk irányában. Eközben érzelmileg is mind jobb állapotba lovalltam magam, és egy óra múlva már "röpdöstem".

Ennek aztán persze az lett az eredménye, hogy nagyon nehezen aludtam el, és reggelre megint fájt a fejem és kerülgetett a hányinger, mint egy gyakorló alkoholistát. Pedig alighanem csupán sima adrenalinéhségem volt (- de majd ’nagya’ az oldalhoz csatolt topikban elmondja, biológiailag megint mekkora badarság az, amit írok :)).

a kárpátaljai Yeti

Bizony az én figyelmemet elkerülte a bulvárhír, miszerint az Ökörmezői járásban látták a havasi embert, és kutatására tudóscsoport érkezett a helyszínre.

Akkor megtaláltam a vonatkozó rövidke híreket; azóta csend. Ma viszont újra "címlapsztori" a Kárpátinfóban: A titokzatos lény Kárpátalján is megjelent? Szó se róla, én kifejezetten örülnék egy helyi illetőségű Nagylábú felbukkanásának, ha cserébe inkább a beregszászi főiskola vagy a KISzó körüli magyar-magyar hadakozások tűnnének el az erdők mélyén.

Csak aztán ki ne derüljön, hogy a barátunk időközben megalapította a Kárpátaljai Magyar Yetik Szövetségét és már be is nyújtotta az igényét a jogos milliós támogatásokra.

más vágányra

…A két találkozásból leszűrhető azonos következtetés: akik alaposan benne élnek az "ukrán élet" sűrűjében, akik átlátják a vállalkozói és hivatali szféra működését, akik tisztában vannak az országban uralkodó pénzügyi és jogi folyamatokkal, azok továbbra sem sok reményt fűznek Ukrajna felvirágzásához. "Kívülről" hiába fest úgy, mintha 8-10 siralmas év után azért valami felívelés mégis elkezdőtt volna pár esztendeje, ám "belülről" rosszabbnak látszik a helyzet. Egy-két emberöltőn belül nem lesz itt rendes civilizált élet, állítják: a társadalom oly mélyen demoralizált és annyira szétziláltak a viszonyok, hogy rövid távon semmi jóra nem számíthatunk. Azt már én teszem hozzá, hogy ennek fő oka nem is annyira a pillanatnyi helyzet kuszasága és morális szintje, hanem annak a politikai osztálynak a hiánya, amelynek egyszerre állna erejében és érdekében, hogy más vágányra terelje az országot. 

Mondhatta volna szebben, kis lovag

Tegnapelőtt este cirka háromnegyed óra hosszatt tévézve kb. ötször temettem el a pápát. Mindig éppen vitték a koporsót, vagy álltak/beszéltek fölötte, a tömeg pedig időnként "méltóságteljesen skandált" (így mondta valamelyik műsorvezető). Papi személyek egymásnak adták a stúdiók kilincsét, közben századszor is beadták ugyanazokat a vágóképeket: amikor megválasztása után a pápa megjelenik az erkélyen; amikor leborul megcsókolni a földet; amikor megsimogat egy fekete kisfiút, stb., stb., stb. Biztosan nagyon hülye vagyok, de azt pl. nem igazán értettem, miért imádkozik mindenki egyfolytában az elhunyt lelki üdvéért: csak nem gondolják, hogy ima híján kétséges lenne az üdvözülése? Vagy ha jobban és többen imádkoznak, akkor nagyobbat üdvözül?

*

Néha eléggé meglepő az újságírók címadása. A mai Kárpáti Igaz Szóban egy hír címe így fest: Napirenden a Tisza-melléki járás. Magából a cikkecskéből megtudható, hogy az ukrán miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint törvényelőkészítő munkacsoportot hoztak létre, "melynek feladata a közigazgatási reform jogi alapjainak megalkotása. A Tisza-melléki járás létrehozásának kérdése a dokumentum törvényerőre emelkedése előtt nem időszerű". Ez pedig épp az ellenkezőjét jelenti annak, amit a cím sugall; magyarán: Nincs napirenden a Tisza-melléki járás.
Nem semmi a lap költészetnapi összeállítása sem. A versekről most ne essék szó (a netre nem is tették fel), de pl. b.m. könyvismertetése idézi egy verseskötet szerzői vallomását: "Ars poeticám József Attila, akit felülmúlhatatlannak tartok." Hinnye, nem is mondhatta volna szebben, kis lovag! Kezdő költőtől akár bocsánatos is lehetne (bár ez már a második opusza), de ezek szerint az ’ars poetica’ pontos jelentésével a szerkesztő és a kiadó sem volt tisztában. Nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy másik cikkecskében meg így hangzik egyetlen irodalomtörténészünk mondata: "Higgyük el József Attilának, költészet s ami mögötte van, a lélek nélkül kifordulna a világ gyémánttengelye… " Nos, ami a csikorgó mondat mögött van, az pedig annyi, hogy a költőnél a gyémánttengely elgörbülne*. Kifordulni amúgy sem a tengely szokott, hanem valami a tengelyéből. Jelen esetben például a nyelvérzék.
Legjobban azonban ez az ajánlott program tetszett: április 11-én "délután 15 órakor (közép-európai idő) a Bródi András művelődési központban Elmondom, eléneklem kedvenc versem címmel karaokét rendeznek Ivaskovics József irányításával." Megint én lehetek a hülye, de az "Elmondom" programpont karaoké kivitelezését köztudottan élénk fantáziámmal sem tudom elképzelni.

óvatoskodásom története

2000-es naplójegyzeteimet rendezgettem a napokban. Magam számára is tanulságos munka. A dolog érdekessége, hogy ezekben az években még nem blogot, nem azonnali közzétételre szánt webnaplót írtam, hanem amolyan hagyományos "írónaplót", amit ugyan végső soron a nyilvánosságnak szántam, de nem a közvetlen publikálás szándékával készítettem. Így aztán, amikor lehetőség adódott a megjelentetésre, akkor az elkészült jegyzetekből válogattam, sokat kihagytam vagy megkurtítottam, de bele is tettem eredetileg nem oda szánt anyagokat, pl. aforizmákat. Olykor kis előszót is kanyarítottam elébük. (Ilyen szűrt-szerkesztett anyagok jelentek meg a Tisztásban, a Beszélőben, a Gömörországban és a Véletlen Balettban is.) Akkor a "műgond" mellett még bizonyos óvatosság, öncenzúra is munkált bennem: sok jegyzetet, levélrészletet azért szűrtem ki az anyagból, mert tartottam a konfliktusoktól, sértődésektől. Az eltelt évek múltán és a webnaplóval gyakorolt "provokatív őszinteség" után azonban ez a visszafogottság már nem munkál bennem, így most helyreállítom, rekonstruálom az eredeti naplókat, olykor voltaképp újraszerkesztem őket, merítve az akkor írt leveleimből is, és feldolgozva, olvashatóvá téve sok akkori magánfeljegyzést. Mondom, a magam számára is tanulságos munka, kiderült például, hogy már 2000-ben nagyon pontosan megfogalmaztam mind a Forrásosok tevékenységével, mind NZM irodalmi szemléletével szembeni fenntartásaimat, de akkor ezeket még csak magánlevélben rögzítettem, nyílvánosan publikált naplóimból kihagytam, mert nem akartam tovább rontani amúgy sem felhőtlen viszonyomat az írótársakkal. Ekkoriban írt tanulmányaimban is még eléggé óvatosan fogalmaztam, általában nevek említése nélkül. Inkább a jelenségekre és nem a szerzőkre összpontosítottam. De ez is épp elég nagy bűn volt. Aztán 2002-ben már úgy láttam, "nincs vesztenivalóm", a barátaimnak tartott pályatársak végképp szembefordultak velem, nem tudják megbocsájtani nekem, hogy "elhagytam az aklot", vagyis hogy kigyógyultam a közszolgálati irodalomból, így felhagytam az óvatoskodással és megírtam két fontosnak gondolt >>>tovább teljes naplómhoz

Április 4-ről

Ma egész nap szabad pacsitavci. Ez utóbbi fogalmat kisiskolás koromban találtam ki. Bántott, hogy Mo-n ez a nap munkaszűnnap volt, nekem ellenben iskolába kellett mennem. Ezért egy reggel, amikor anyám április negyedikén ébresztett, bejelentettem, hogy nem megyek iskolába, mert: 1) fáj a fejem; 2) nincs kedvem; 3) és különben is, ma egész nap szabad pacsitavci. Arra a kérdésre, hogy mi az a pacsitavci, azóta sem tudtam jobb definíciót adni, mint 7-8 évesen. Pacsitavci az, amit április negyedékén egész nap szabad.

Úgyhogy számomra teljesen értelmetlen a vita: felszabadulás vagy megszállás. Ugyan kérem, ezek nem alternatívák. Április 4-e se nem ez, se nem az, hanem az a nap, amikor szabad pacsitavci. Még ám 24 órán keresztül.

A pápa haláláról, egy ungvári fotóalbumról, és az egyik légifelvételen látható házunkról lásd >>a teljes naplóoldalamat

Pápa-eutanázia

Az ebben az ügyben vallott ellenkező nézetei ellenére szerintem a pápát is megilleti a kegyes halálra való emberi jog. Ha hívő lennék, én biztosan azért imádkoznék, hogy engedjék már meghalni.
A televízók tegnap esti "halál-szenzécióját" inkább nem is taglalom; nem tudom, mivel tudják majd ezt überolni, ha valóban meghal szegény. Egy biztos: én egyetlen percnyi adáscsendet méltóbbnak tartanék, mint az egymást érő emlékfilmeket és méltatásokat.
(Mindezt szombaton délelőtt írom, amikor a hírek szerint II. János Pálnak "stabilizálódott a válságos állapota". Őszintén szólva még azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy már nem is él, csak valamilyen érdekből egyelőre ezt eltitkolják. Láttunk már ilyet a világtörténelemben. Farkasházy Brezsnyev-viccét most inkább nem idézem ide.)

*

Egy kicsit sok már ez az állandó kárpátaljai koldulás. Össznépi magyarországi kampányok folynak a legkülönbözőbb kárpátaljai intézmények megsegítésére. Naponta ad hírt (sugároz reklámot?) a média a beregszászi színház javára rendezett jótékonysági koncertekről (ezek némelyikének műfajától és nívójától Vidnyánszky főrendező úr ízlése alighanem hanyatt vágja magát); csütörtökön olvastam a Kárpátaljában, hogy a beregszászi főiskola vezetői sajtótájékoztatón kezdeményezek adományozó kampányt (és a magyar köztársasági elnök és felesége már meg is tette felajánlását); a mai, szombati Kárpáti Igaz Szó egyik cikkének meg ez a címe: "Országos gyűjtés a Drugeth Gimnázium javára" – tehát az ungváriak sem akarnak kimaradni ebből a jóból. Tudom, nehéz okosnak lenni ebben a kérdésben, és a még oly óvatos ellenvetésekkel se lehet népszerűséget szerezni sem a támogatást kérők, sem az azt nyújtók körében. Én mégis azt mondom, nincs ez így rendjén, és bár tudom, hogy minden segítség jól jön, de a kampányszerű lebonyolítás szerintem viszolyogtató, és azt hiszem, sokakban inkább (elhallgatott) ellenszenvet kelt együttérzés helyett. Ezen felül régi vesszőparipám, hogy a támogatások csökkentik a támogatottak probléma-megoldó képességét, kreativitását, teljesítmény- és színvonal-orientáltságát.

>>a teljes naplóm