A játékrontó / Tejmozi-mondatok

Tegnap meglepő (vagy nem is annyira?) dolog történt.

Végre megírtam az alábbi bejegyzésben már említett újabb körlevelet. Tudva, hogy az eredeti mondatok szerzői között akadnak, akik már nem élnek, illetve olyanok is, akik „élő klasszikusként” megközelíthetetlenek számunkra; továbbá sokukkal a műfordítóknak nincsen semmilyen kapcsolata – ám, mutatja Szabó Palócz Attila példája – olyan esetek is akadnak, amikor a vendégmondat tolmácsolója baráti viszonyban áll a fordított szerzővel – nos, ezeket a körülményeket figyelembe véve arra kértem a játékban részt vevő 30 műfordítót, hogy amennyiben a projektum ilyetén folytatása kedvük szerint való és a további közreműködést vállalni tudják, továbbá ha fel tudják venni a kapcsolatot az eredeti mondatok szerzőivel, akkor legyenek szívesek értesíteni őket az interakcióról, annak menetéről és eredményéről. A végső cél ebben a fázisban az lenne, hogy a projektum híre (és esetleg végterméke, a Tejmozi is) nyilvánosságot kapjon idegen nyelveken.

Mint általában a fontosnak gondolt leveleken, ezen is elég sokat dolgoztam, igyekeztem pontosan fogalmazni, és azon voltam, hogy a lehető legudvariasabb hangot üssem meg, de fölöslegesen mégsem körülményeskedjem, egyszersmind bőven megengedjem a játékostársaknak, hogy ez elől az újabb felkérés elől minden további nélkül kitérjenek.

Volt, aki szinte azonnal visszaírt, megköszönte a levelemet, a legtöbben (egyelőre) nem válaszoltak. Egyvalaki akadt, aki váratlan (vagy nem is annyira?) módon reagált.

>> az érthetőség kedvéért lásd: A Tejmozi szöveg-projektum – előzmények

Cséka Gyuri (kivételesen a saját nevén) két helyre is ezt írta be a honlapom Fórumába: „Ezennel bejelentem, hogy Balla D. Károly: Tejmozi c. szövegéhez/be adott Szorokin-idézetet valójában én írtam.” – (lásd a #1717-es bejegyzést) Tehát nem levélben válaszolt, hanem – egy évvel a mondat beküldése után – nyilvánosan bejelentett valamit. Lényegében azt, hogy csalt, hamis kártyákkal játszott, nem tartotta be a játékszabályokat. Az eredeti felkérésben ugyanis ez a pont is szerepelt:

Bár komolysága mellett hangsúlyozni kívánom a projektum játékos jellegét, ezúttal mégis azt kérem, hogy ne fiktív, hanem létező szerzők létező műveiből származzanak a mondatok, és minden fordító saját nevén szerepeljen a játékban.” (Lásd a felkérés 9. pontját) Nos, Gyuri az általa „fordított” mondatot ugyan létező szerző szájába adja, a mű bibliográfiai adatait is megadta, azonban ez egy fiktív, egy ál-Szorokin mondat, hiszen ő maga, Cséka alkotta, bár, szó se róla, elég jól átvette a kérdéses Szorokin-novella szóhasználatát, hangulatát. No meg: a halál és az idő fogalmának a szerepeltetése nekem nagyon is jól jött, a Tejmozinak egy fontos epizódját inspirálta ez a kapott szövegdarab.

A dolognak egyébként van egy kis előzménye. Elsőre Gyuri ennek a mondatnak a fordítását küldte be:

„Жрать оппортунистическое течение, возникшее в Российской социал-демократической рабочей партии после революции 1905-1907 гг., требовавшее отзыва социал-демократических депутатов из Государственной думы, отказа от использования легальных форм борьбы и фактически проводившее политику изоляции партии от рабочего класса.”

Ezt így interpretálta:

„Falni: opportunista áramlatot, amely az 1905-1907-es forradalom után, az Orosz Szociáldemokrata Munkáspártban keletkezett; amely megkövetelte a szociáldemokrata képviselők visszahívását az Állami Dumából; lemondást a harc legális formáinak felhasználásáról; és amely valójában a dolgozó népet a párttól izolálni kívánó politikát folytatott.”

– ezt a mondatot én nem tudtam elfogadni, és nem is annyira a grammatikai nehézkessége (és szerintem pontatlan fordítása) miatt, hanem mert ez sem felelt meg az eredeti felkérésnek, amelyben kértem a dátumok, konkrét helyszínek és nevek mellőzését (a fenti mondatban mindezek előfordulnak). (Képzeljük el, ha minden idézetben ilyen konkrétumok szerepeltek volna!!) Gyurinak megírtam kifogásaimat, másik mondatot kértem, erre küldött újat, látszólag ugyanabból a Szorokin-novellából:

„Falni: egy hideg reggelt, amikor a halál, mint egy kemény, kérges csizma arcodba rúg, arcodba tapos, és jajgatni sincs időd, sírni sincs időd, semmire sincs időd, mert épp az időd vész el, a te időd, de ezáltal minden idő: halott vagy.” Vlagyimir Szorokin: Zsraty! (Falni!) In: Szobranyije szocsinyenyij v treh tomah. (Összegyűjtött művek három kötetben) Ad Marginem, Moszkva, 2002.

Nos, ez nagyon tetszett: épp az ilyen elvont, inkább hangulatot-érzületet-gondolatot közvetítő szövegrészek voltak a leghasználhatóbbak, később ezek mozdították előre a novellámat. A hideg téli reggel és főhősöm kozmikus éhsége az apai faházban a Tejmozi megfelelő részében éppen innen származik. Ezért hát voltaképp hálával tartozom Cséka Gyurinak a remek mondatért, még ha beküldésével fel is rúgta az írott játékszabályokat, és ha ezt csak azután jelentette is be, amikor az interakció érdemi része lezárult.

(Hogy a mondat eredetiségét nem ellenőriztem, az talán érthető: a játékostársak 18 nyelvből fordították az 53 magyarul még meg nem jelent vendégszöveget, hogy is nézhettem volna utána mindegyiknek – a cél éppen az volt, hogy az ő ismereteiket felhasználva, az ő tudásukat a játék számára „kölcsön kérve” írjak novellát. Az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy a részvevők valamelyike nem azt a játékot játssza, mint amelyikre felkértem, s amelyet ő is elfogadott.)

A kérdés ezek után az, hogy mit tegyek a novellaszöveggel. Irtsam-e ki belőle ezt az idézetet, s magát a mondatot is töröljem-e a jegyzékekből? Ezt persze megtehetném (hiszen a Tejmozi redukált változatában egyetlen idézet sem szerepel), formálisan kiiktathatnám a csalás szövegtényeit – de a nyoma akkor is megmaradna, én legalábbis látnám, érezném, tudnám: valahányszor a faházikóbeli téli reggelhez érnék a szövegben, mindig eszembe jutna az epizód keletkezésének összes körülménye. Arról nem is beszélve, hogy a szöveg ebben a formájában nyomtatásban már megjelent (ha Gyuri eljárása valamiben elmarasztalható, akkor ebben: a nyomtatott publikáció előtt kellett volna szólnia; feltéve persze, hogy a célja a megtréfálásom volt, és nem pedig a lejáratásom – az utóbbit sejtve kockáztatom meg, hogy ez a fordulat nem is annyira meglepő). Megjelenés alatt áll a redukált változat is a Holmiban: a korrektúrát hetekkel ezelőtt jóváhagytam – abban ugyan maga a mondat nem szerepel, de a novella végén felsorolom a keletkezéséhez egy-egy mondattal inspirációt adó szerzőket, műveket, fordítókat – és ott is szerepel Szorokin meg Cséka. A Holmi talán már meg is jelent, vagy legalábbis ki van nyomtatva… Így hát ezeken a dolgokon már nem változtathatok, Gyuri dörzsölheti a tenyerét. (Utoljára Fodor Géza hozott hasonló helyzetbe 25-26 éve: akkor közreműködésemmel egy neki tulajdonított Baka Isván-vers jelent meg az ő neve alatt; most egy Cséka-mondat jelent meg Szorokinnak tulajdonítva. Vajon melyikük követelhetne tőlem elégtételt: Gyuri vagy Vologya?)

Amit megtehetek: a honlapomon szereplő internetes változatokban egy-egy lábjegyzetben utalni fogok a történtekre. Végül is a Tejmozi keletkezéstörténetéhez most már ez a meglepő (vagy nem is annyira?) epizód is hozzátartozik.

*

Egy játékot persze nem szabad túlságosan komolyan venni. Nem történt tragédia. A szerepjátékokat én is szeretem és „nagyban” űzöm; ám itt talán másról van szó. Ha valaki odaül a többiekhez a játékasztal mellé, akkor, szerintem, illik betartania azokat a játékszabályokat, amelyek szerint a többiek játszanak. Aki ezt nem teszi, az nem jópofa, hanem csaló. Sajnálom, hogy Gyuri elrontotta ezt a játékot – amiért is az összes többi játékostárstól ezúton kérek elnézést -, de azt hiszem, csak magamat okolhatom emiatt, és bosszankodás helyett inkább levonom a bennem már rég érlelődő következtetéseket.

*

De azért szeretlek, Gyuri!


Szövegjáték: Tejmozi-mondatok. Epizód a Tejmozi c. regény keletkezéstörténetéből. A játékrontó Cséka György beküldött hamis Szorokin-mondata.

Szöveg: sms üzenet küldés – idegen nyelvekről fordított mondatok – tejmozi novella és regény, szöveg, cséka, szorokin, mondat, mondatok, küldés, üzenet, irodalom, íróság, játék

Orbánt köztársasági elnöknek!

Az elmúlt napok nagyjából azonos fajsúlyú két legfontosabb híre: Horn Gyula alighanem vállalja a jelöltséget a köztársasági elnöki posztra, Orbán Viktor pedig gólt rúgott a Felcsútban. Még mindig jobb, mintha fordítva történt volna. Habár…

Habár elképesztően nagy húzás lenne, ha az MSZP Orbánt jelölné köztársasági elnöknek! Ezzel ők rúghatnának hatalmas gólt: a Fidesznek a fővezér nélkül aligha lenne esélye 2006-ban a győzelemre. Az nehezen képzelhető el, hogy saját pártja ne támogatná Orbánt, legfeljebb az történhetne, hogy ő nem vállalja az elnökséget: de ezt se nagyon tehetné meg, hiszen hová lenne akkor a magát pártok fölé helyező attitűdje, no meg a dicsvágya se igen engedné, hogy nemet mondjon. Az MSZP ezzel tehát kihúzhatná az ellenfél méregfogát, bebiztosítaná a saját győzelmét, és az országgal is jót tenne: államelnökként OV valószínűleg kevesebb kárt tudna tenni, mint miniszterelnökként. —- De hát a szocialistáknak nincs ennyi fantáziája, sem kockáztató készsége, Hornnál és Szili Katalinnál nem látnak tovább. Aki pedig rövidlátó, előbb-utóbb megbotlik és pofára esik.

*

Az is ritka, hogy én kelek a Kárpáti Igaz Szó védelmére, pláne házon belül. Marosvásárhely városát egy cikkben Székelyföld fővárosaként említette a lap, és a család idősebb tagjai ezt erősen kifogásolták, mondván, a nevezett város nem tartozik a Székelyföldhöz, így nem lehet a fővárosa. Mi Évával óvatosan ellentmondtunk, mert mindketten többször találkoztunk ezzel a jelöléssel, és általánosan elfogadottnak tudtuk. Mivel azonban (nagy)Magyarország földrajzát soha nem tanultuk (szemben a kifogásolókkal), nem mertünk erősködni. Aztán utánanéztem a dolognak, és „persze” azt találtam, hogy a volt Maros-Torda vármegye nagyon is Székelyföldnek számít, s hogy Marosvásárhelyt az első latin említés a székelyek új városának nevezi; egy időben Székely-Vásárhelynek is hívták, és mint az egyetlen székely királyi város, joggal nevezhető a fővárosuknak. De politikai-közigazgatási értelemben is „főváros” volt, mint a Maros Autonóm Tartomány székhelye, kulturális szempontból pedig most is az, habár etnikailag jobban felhígult, mint a „belsőbb” székely városok, Csíkszereda vagy Székelyudvarhely. A KISzó által használt (és valószínűleg más forrásból vett) kifejezés tehát nem kifogásolható, bár hivatalosan természetesen Vásárhelynek nincsen semmilyen fővárosi státusa. Egy történelmi vagy földrajzi szakmunkában a kifejezést nyilván idézőjelbe kellene tenni vagy pontosabb meghatározással élve a székelyföldi magyarság kulturális központjának kellene nevezni.

*

A húsvétot elég jól megúsztuk, a locsolók megkímélték a család hölgyeit (és engem) azzal, hogy (1-2 kivételtől eltekintve) elkerülték házunkat.

*

Alig hihető, de a szép emlékű UngBereg Irodalmi és Művelődési Alapítvány hivatalosan még csak most szűnt meg. Én ugyan 2002. július elsejével felfüggesztettem a tevékenységét és 2003-tól már nem létezőnek tekintettem, hivatalosan a bírósági végzés csak most tett pontot a történet végére. Érdekes, hogy ez éppen alapításának 10. évfordulóját követően történt.

Nehéz lenne értékelnem tényleges működésének az esztendeit. Fenntartása egyszerre volt eszköz és cél: bizonyos dolgokat (pl. könyvkiadás és -terjesztés) megoldásához megbízható jogi háttérül szolgált, ugyanakkor a fenntartása, mint „szent cél”, nagyon sok munkát és energiát igényelt és egyre több „kitermelt” pénzt emésztett fel. A körülmények folyamatos kedvezőtlen alakulásával egyre inkább nyűgöt, terhet jelentett, ezért aztán megszüntetése mellett egyre több érv szólt. Utólag azt gondolom, helyesen döntöttem, hogy nem engedtem a tehetetlenségi erőt érvényesülni.


Független sajtó, könyvkiadás Kárpátalján – szamizdat.balla.biz

Támogatások, oh!

…nem hiszek abban, hogy a támogatási rendszerben bármilyen tényleges és lényegi változás lehetséges lenne addig, amíg a legfelsőbb politikai szinten nem történik gyökeres szemléletváltás. Amíg a határon túli magyarság problémáját a pártok saját ütőkártyájukként akarják kijátszani, addig nincs esély arra, hogy az Illyés vagy bármelyik más, állami pénzből fenntartott és politikai célokat szolgáló alapítvány működésében érdemi változás történjen. Nem a vizsla a hibás abban, ha a vadász hol a rókákat, hol a farkasokat védi a nyulak és őzek ellenében.
*

Érdekes összefoglaló cikk a Nazca-vonalakról és egy újabb perui felfedezésről: szintén csak repülőgépről látható ötven gigantikus alakrajzot találtak dombok oldalába vésve. A Papirusz anyagában megadott linkekről továbblépkedve egy meglepő kutatási eredményről beszámoló cikkre bukkantam a National Geographic magyar oldalán: Genetikailag meghatározott a vallásosság?. A lényege: „az életkor emelkedésével egyre inkább a genetikai tényezők határozzák meg az emberek vallásosságát. Miközben a gyerekek hite általában a társadalmi környezettől (családi, közösségi hagyományok, iskolák, oktatás, nevelés) függ, addig a felnőtteknél a gének játszanak nagyobb szerepet.”

*

Levél az Illyés Közalapítványtól: támogatáspolitikájuk átalakítása évek óta napirenden lévő kérdés:

„Az átalakítás szükségességét egyaránt érzékelték Magyarországon és a határon túl; a kormányzati, a közalapítványi szférában és a kisebbségi intézmények szintjén is.
Megközelítésünkben a támogatáspolitika intézményes működtetés, amelyben a döntéshozatali szint és az ügyintézés professzionalizálódott. Mégis általános az elégedetlenség mind a támogatók mind a támogatottak körében. Mindez a magyar-magyar viszonyt is túlterheli.
[…] Mindezek után mit állíthatnánk: az eddigi támogatáspolitika egy feneketlen zsákba szórta a pénzt vagy egy hatékony közösségépítést segített?
[…]  az egyenes beszédet, a konkrét elképzeléseket keressük. Ennek érdekében az Illyés Közalapítvány irodája/Kuratóriuma arra kéri Önt, hogy fejtse ki a magyarságpolitikai támogatásokról véleményét.
Ezúton egy ankétot indítunk el, amelynek keretében közel száz szakembert kértünk fel arra, hogy 10 kérdésünk alapján fejtse ki a véleményét a támogatáspolitikáról…”

Kiemelések tőlem. Azért az már valami, ha maga az alapítvány, a kuratórium vet fel ilyen kérdéseket, és nem úgy tesz, „mintha legjobb rendin menne dolga” (hej, pedig!). A kezdeményezés tehát dicséretes, de sajnos nem hiszek abban, hogy a támogatási rendszerben bármilyen tényleges és lényegi változás lehetséges lenne addig, amíg a legfelsőbb politikai szinten nem történik gyökeres szemléletváltás. Amíg a határon túli magyarság problémáját a pártok saját ütőkártyájukként akarják kijátszani, addig nincs esély arra, hogy az Illyés vagy bármelyik más, állami pénzből fenntartott és politikai célokat szolgáló alapítvány működésében érdemi változás történjen. Nem a vizsla a hibás abban, ha a vadász hol a rókákat, hol a farkasokat védi a nyulak és őzek ellenében.

*

Csöngét estére várjuk, Kolos pedig már meg is jött, épp idejében: sürgősen metszeni kell a szőlőt; az anyja fülön is csípte ma reggel, most kint tüsténkednek a kertben, a bezárt ablakon keresztül is hallom, ahogy csattog a metszőolló. Lassan csak kitavaszodik nálunk is: a venyigeégetés füstszaga már nem engedi vissza a telet.

Különben Kolos hozott egy remek hídépító játékot. A környezetem tudja, hogy lassan tíz esztendős számítógépes pályafutásom alatt csupán egyetlenegy játék került hozzám közel, ez pedig a vízvezetés (Wall Pipe): falba építhető különböző csőelemeket kell úgy illeszteni egymáshoz, hogy a víz minél hosszabb utat tegyen meg és minél több hurkot képezzen. Voltaképp elég egyszerű, de nagyon szórakoztató játék, helyzetfelismerést és némi kreativitást, ötletességet igényel, no meg gyors csuklómozdulatokat az egérrel: ez még megy nekem. Ha megakadok az írásban vagy éppen sikerül valamit befejeznem, néha meg csak úgy, a magam szórakoztatására beiktatok a napomba egy-egy 20-25 perces futamot. A bonyolult stratégiai játékok túl sok időt és figyelmet követelnek, a lövöldözősek és mászkálósak pedig inkább idegesítenek, mint szórakoztatnak. A logikaiak, kirakósak, építősek, illesztősek közt vannak nagyon jók, de valahogy ezekre is sajnálom az időt. Korábban még különféle fallabdát (falbombát) játszottam néha, aztán ez is elmaradt. A kártyajátékokat, dámát, sakkot, malmot soha nem élveztem: ezekhez nekem emberpartner kell. No, de most itt van ez a hídépítős. Szintről szintre lépve mind nehezebb feladatokat kell megoldani: egyre szélesebb a folyó, távolabbiak a megadott támaszkodási pontok. A program autókat vagy vonatot küld a hidamra, s ha rosszul építettem, bizony összedől, elemeire szakadva belehullik a folyóba. Magát a hidat bármilyen hajlított ívűre, meredekre építhetem, de az autóútnak vagy a sínpályának menedékesnek kell maradnia. No, tegnap este túljutottam az első szint 6 pályáján, ma délelőtt már a második szint negyedik pályáján építettem felvonóhidat: ha nem működik a hidraulika, akkor a hajó nekimegy, elsodorja, összetöri az egész konstrukciót. (Amíg nem jöttem rá a csízióra, maga a hidraulika szakította szét a hidamat.) Acél-, vas- és burkolatelemekkel kell megoldani a feladatot, egyes pályákon használhatok acélsodronyt (drótkötelet), hidraulikát. Ja, és persze korlátozott a felhasználható elemek száma: mindegyik pénzbe kerül, és egy-egy hídhoz csak adott keret áll rendelkezésre. A legélvezetesebb, hogy az egyre komplexebb problémákat többféle módon is meg lehet oldani, és ha sikerült egyféleképpen, mondjuk magas tartópillérekkel, akkor megpróbálhatok egy masszív „tömbös” vagy egy kecses, íves megoldást… Egyelőre nagyon élvezem.

*

Kicsit megint igazítottam a Kettenklub induló oldalának a küllemén. Így most kicsit sok lett a beillesztett frame, de szükségét éreztem, hogy valahol jelezni tudjam az összes napi frissítést, azokat is, amelyek nem feltétlenül tartoznak a rovatonként amúgy is prezentáltak közé, hanem a „belső munkát”, a bővített, javított, átdolgozott oldalakat is mutatják.


irodalom: kreatív játék blog

Este Ildikóéknál

Tegnap délelőtt P. látogatása. Úgy kéthavonta mindig talál valami aktuális okot arra, hogy felkeressen. Konkrét mondandóval vagy kérdéssel, netán ajánlattal jön, de aztán a beszélgetés mindig arra fut ki, hogy hosszan elmeséli, milyen gondjai, problémái voltak-vannak, milyen bürokratikus nehézségekkel kell megküzdenie vezetői munkája során. Most egy befejezetlen építkezés évtizedes kálváriájának újabb stációit írta le; bevallom, elég hamar elvesztettem a szálat: ki mikor mit és mennyit ígért és mit nem tartott be.

Este Ildikóéknál. Igen kellemes órákat töltöttünk együtt. Ahogy Andrassew Iván írná a naplójában, nagyokat és finomakat ettünk-ittunk, és jót beszélgettünk. Érdekes, hogy Bécivel például sok mindenben eléggé különbözőek a vonzódásaink, de ez soha nem okozott számunkra problémát, és az aktuális politikai események lényegét illetően ugyanazokat az ellentmondásokat, problémákat, szemfényvesztéseket látjuk, s ha a súlyúkat, okukat, érzelmi hátterüket másképpen is ítéljük meg, a végkövetkeztetéseink eléggé hasonlóak. Talán mert a dolgok lényegét kutató igazságérzetünk erősebb, mint bármiféle előítéletünk vagy elkötelezettségünk. A hitványság, álság, nívótlanság egyformán negatívum a szemünkben, bármelyik magyarországi, ukrajnai vagy kárpátaljai érdekcsoporthoz kötődjön is, az érték és a teljesítmény pedig egyformán elismerést, tiszteletet követel tőlünk, pártoktól, szövetségektől és személyektől függetlenül. Eljövetelünk előtt irodalmi "alakításaimról" meséltem, sok olyan titkot is kifecsegve, amelyekről azt mondtam: ezek a dolgok akkor is élvezetesek, ha a titkok felfedezetlenek maradnak, de igazán akkor teljesül be a játék, ha valaki megfejti az általam elrejtett utalásokat és bár nehézségek árán, de "leleplezi" azt, aminek a lelepleződését én magam készítettem elő. Valahogy úgy, ha nem is annyire bonyolult algoritmus alapján, ahogy az Élted volt regénye hőse fejti meg a maga enigmáját. Az ilyen lelepleződéseknek aztán van egy nagyon érdekes hozadéka: sokan elkezdenek ott is rejtvényt keresni és titkot szimatolni, ahol pedig nincsen semmi elrejtve. Arról nem beszéltem, de most az is eszembe jut, vajon a Szembesülésnek lesz-e olyan olvasója vagy kritikusa, aki veszi a fáradságot ahhoz, hogy ne csupán a legnyilvánvalóbb megfeleléseket fedje fel, hanem az utalások és hivatkozások teljes szövevényét feltárja. És vajon nem lenne-e a magam számára is izgalmas munka egyszer úgy végigmenni a szövegen, hogy egy újabb sorozat jegyzetben minden megfejtést megadjak, minden utalást és célzást kibontsak? Ahogy magával a regénnyel, 15 év alatt talán ezzel is végeznék.

teljes napló

Szembesülés

A 15-ei Bp-i megemlékezések eléggé lehangolóak voltak. Én ugyan kifejezetten ünnepellenes vagyok, jó ideje eleve röhejesnek tartok minden politikai színezetű vagy ideologikus jellegű ünnepi szónoklatot és „dátumra-lelkesedést”, el nem tudom képzelni, hogy bármelyik mai politikus bármelyik helyszínen olyasmit bírna mondani, ami után a részvevők okosabban-gazdagabban távoznának, mint ahogy odamentek – de azért azt sem gondolom, hogy normális dolog mások ünneplését szétfüttyögni. Igaz, azt sem értem, miért pártpolitikusok beszélnek ilyenkor; ők tartsanak pártrendezvényeket, nemzeti ünnepen egyiket sem engedném mikrofonhoz. Beszéljenek történészek, írók, színészek, muzsikusok, filmrendezők, akadémikusok, akiknek remélhetően még vannak gondolataik.

Azt viszont örömmel olvasom a helyi sajtóban, hogy itthon minden rendben ment, „Ungváron, más helyszínektől eltérően nem fütyülte ki senki Gyurcsány Ferenc ünnepi üdvözletét”, és volt, ahol a két ellentábor nagyjából együtt emlékezett. A Kárpáti Igaz Szó korábban is mindig beszámolt mindkét fél rendezvényeiről, de úgy emlékszem, a Kárpátalja eddig csak a „sajátjaikról”. Most viszont ők is leírták olyan szónokok és szervezetek nevét, akikét meg szokták kerülni. Már ez is valami.

Szokása szerint Dupka is kinyilvánította a maga 12 pontját; sajnos a KISzó le is közölte. Bizony mondom, nyugodt szívvel lehetne az egészet paródiának tekinteni, akár az Alkarpatrazban is megjelenhetett volna. Nevetséges a sok „követeljük” és a sok felszólító mód – legtöbbször nem tudni, voltaképp ki is kerül felszólításra, no és kinek a nevében. Ja, állítólag a kárpátaljai magyarságéban. Hát engem mondjuk nem kérdeztek… 🙂 A kedvecem egyébként ez: „Véget kell vetni az Ungvár környéki magyarlakta települések etnikai felhígításának, asszimilálásának a polgármesteri hivatalok spekulatív telekkiutalásai által!” – Tetszik érteni!? A spekulatív telekkiutalások által kell véget vetni a települések etnikai felhígításának. Meg ez se semmi: „A kárpátaljai magyarság ne egymás ellen, hanem egymásért küzdjön.” Az egy darab magyarság, amint egymás ellen vagy egymásért küzd. Karinthy álmában két macska volt és játszott egymással. Mivel Gyuri láthatóan nem tud különséget tenni a kölcsönös és a visszaható névmás között, így neki ehhez egy macska is elég. És álmodnia sem kell hozzá.

*

Balla D. Károly: SzembesülésMost már tovább nem halogathattam a Szembesülés bemutató oldalának az elkészítését:  LÁSD – ha már egyszer eddigi legkomolyabb irodalmi teljesítményemet rejti a kétszáz valahány oldal. Különben amikor néha olyasmiket mondok, hogy másfél évtizedig írtam ezt a hiányregényt, akkor persze kicsit eltúlzom a dolgot, mert voltak évek, amikor jószerével hozzá sem nyúltam. De az is színigaz, hogy 90-ben merült fel az alapötlet, és az is, hogy a 92/1-es Hatodik Sípban már részletek publikáltam belőle, ami azt jelenti, hogy ezeket 91-ben írtam. Mindenesetre a könyvben helyet kapott Werk-naplóból eléggé pontosan kiderül, hogy valóban rengeteget dolgoztam vele. A többi szövegből pedig, félő, az is, hogy a belefektetett munka mennyiségéhez és az írással töltött időhöz képest nem eléggé jó. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz az olvasói és a szakmai fogadtatása.

Előrelépés történt a Pilinszky-projektumom ügyében is. A Disputánál személycsere történt, új szerkesztője van az irodalmi rovatnak. Több levelet is váltottunk a napokban, elküldtem az összes eddig elkészült verset; tetszettek neki, és úgy gondolja, hogy lapjuk felvállalja nemcsak ezek közlését, hanem magát a projektumot is. Azt kértem, hogy ez ne esetleges és egyszeri megjelenések sorozatát jelentse, hanem valamiféle partneri együttműködésben történjen, hasonlóan ahhoz, ahogy a Romániai Magyar Szó az Egy mondat a… című interakciómat felvállalta. (Szombaton lejön Cseke Gábor zárszava és az én rövid reagáló levelem – ezzel vége a sorozatnak.)

Még 15-én elküldtem a Mozgónak a soros Hónaplót. Kérésükre egy kicsit kevesebbet foglalkoztam benne belterjes irodalmi ügyeimmel (olyanokkal, mint amilyenek fentebb olvashatók), és „életes” dolgokat is belevittem. Bár, kell bevallanom, engem az irodalom valóban jobban érdekel az életnél.

nemzeti ünnep – egy kicsit másképp

Tatjana Larin: Színes egyéniség

tatjana larin munkája

Honlapom olvasói egy kicsit máskép ünnepelhettek… Az ALKARPATRAZ című webárium új számának a bemutatóját tartottuk, négy napon keresztül folyamatosan tettem fel a beérkező munkákat. Ezek előzménye az Alkarpatraz felhívása volt, amely "Kedves március idusai" címmel hívott fel együttműködésre egy szűk körű alkotói csoportot. A holnapi, 16-i frissítés után az anyag végső sorrendbe állítása történik, és ezzel összeáll a webárium harmadik száma.

Úgy tűnik, a főleg ál- és művésznéven publikáló fiatalok internetes folyóirata fogékony a forradalmak iránt, hiszen második számuk november 7-én jelent meg és hívószava az volt, hogy NOSZFeratu. Akkor egy másik webfolyóirat, a Spanyolnátha felhívására születtek a művek, most az Alkatpatraz "visszahívta" a Spanyolnáthát…

Hadd idézzek még B. Bundasian verséből:

Egy képzet mardos bennem mindig sírva:
az ágy vánkosai köz ér majd el a vég!
Lehervad rólam így az élet szirma,
tövem rejtett hernyók hada rágja szét.

Mint kongó teremben a mécses pisla lángja
lassan kialhatok. Uram, kímélj meg engem,
kímélj meg ilyen haláltól – s ér majd érte hála.
Jobb lenne ormon álló tölgynek lennem,

mit villám sújt és orkán tép ki gyökerestül.
Vagy lezúduló szikla legyek a bércen,
mely omlik a mélybe égzengésen keresztül.

Ám ha majd csömörödve bilincs-ércen
a rab népeket kihajtja forró vére
vörös orcával a lobogós vörös térre…

Aki nem fél a történelmi-irodalmi fintoroktól, ide lépjen be: ALKARPATRAZ

Szabadság a hó alatt

…Cikkének ezt a címet adta: Parázs a hó alatt, és az első mondata így hangzik: "Nem véletlenül kölcsönöztem Jókai Mór egyik regényének a címét." Nos, lehet, hogy nem véletlenül, ám nyilvánvalóan hibásan. A nagy magyar mesemondónak ugyanis nincsen ilyen regénye. Amit ő írt, annak Szabadság a hó alatt a címe és mint köztudött, Puskinról és az orosz dekabristákról szól, akik a szibériai száműzetésben úgymond a hó alatt is őrizték a szabadság eszményét. Nigriny cikke ellenben az ungvári terménypiac területének felosztása körüli csetepatékat idézi, amit még gyöngéd erőszaktétellel sem lehet Jókai regényével vagy annak címével összefüggésbe hozni. Az újságíró szerint ez a piactörténet "sok mindenről szól. A felújítás csak kézenfekvő ürügy, a felszín alatt sokkal keményebb dolgok, érdekek húzódnak meg. Jelesül: a területért, pontosabban a területekért folyó harc. Stílusosan szólva, izzik a föld a hó alatt." Stílusosan? Hát ez bizony még Jókai nélkül is eléggé zavaros kép (voltaképp mi is húzódik meg? és mi is izzik: a parázs vagy a föld?), és alighanem még az "ég a talaj a lába alatt" képzete is belejátszik.

Egyébként sejtem, honnan szedte a szerző a nem létező Jókai-címet. A 70-es években >>>tovább a teljes naplóhoz

Jókai Anna lesz a kultuszminiszter?

…egy hete nem jön be a Bartók. Soha semmi baj nem volt vele, a Petőfit néha nehéz volt behangolni, de a Bartók mindig vehető volt tisztán, sztereóban, sistergés nélkül. Most meg szinte sehogy. Illetve ha sokáig állítgatom a keresőt, akkor annyit hallok, hogy valahol ott van az adó, de a zaj és egy környező orosz adás elnyomja. Nem tudom, a sugárzás erőssége lett-e sokkal gyengébb, vagy ami belebeszél és rámászik, az eddig nem volt itt. Mindenesetre sok órás napi zeneélvezetemtől estem így le. Persze fel vagyok szerelve rendesen CD-kel, MP3-akkal, de a rádió azért más…

*

Mivel már lecsengtek ezek a dolgok, talán kibeszélhetem, hogy mostanában megint nyilatkozatok és aláírási ívek találtak meg. Az egyik egy alkotóközösség voltaképp szimpatikus és üdvözlendő nyílt levele a nemzetstratégia és kettős állampolgárság ügyében; úgy tűnik, a jobboldal csúfos fiaskója után most a liberális értelmiség is rámozdul a témára. Mondom, a dolog inkább jó, mint rossz, de a személyre szóló felkérés ellenére valahogy mégsem volt indíttatásom, hogy a megszövegezésben részt vegyek és csatlakozzam a nyilatkozathoz. Ebben a témában én akkor is kívülálló akarok maradni, ha a dolog mint határon túliról, "rólam szól". Vagy éppen ezért.

A másik a Semjén Zsolt-féle kedves megszólalás elleni tiltakozó nyilatkozat volt, még a múlt héten. Bár a dolog bennem is erős visszatetszést keltett, mert, szó se róla, eléggé gusztustalan és aljas dolog összefüggésbe hozni a homoszakeszualitást a pedofíliával és "szakállas bácsit" említve – ezt a kódot ismerjük Döbrentei óta – még a zsidóságra is bélyeget nyomni, ráadásul mindezt (ez végképp abszurddá teszi a dolgot) a parlament emberi jogi, kisebbségi (!) és vallásügyi (!) bizottsága alelnökeként tenni; mégsem gondoltam, hogy alá kellene írnom a tiltakozást. Ez a helyzet más, mint a Döbrentei-ügy: ott egy író gyűlölködött, és én is író vagyok, radásul ugyanannak a szűkebb testületnek voltunk a tagjai. De Semjén Zsolttal hálistennek sem kollágák, sem tagtársak nem vagyunk. No meg aztán listám sincsen a meleg politikusokról, amivel Terry Black most zsarolást indított. Így együtt ez eléggé undorító.

Az picit meglepett, hogy Orbán ma reggel megvédte elvbarátját a tévében, szerinte nem Semjénnel, hanem az SzDSz politikájával van a baj. Viktorunk még ilyen penge dolgokba is inkább belefut, csak nehogy olyasmit találjon mondani, amivel több szavazót veszíthet az egyik oldalon, mint amennyit szerezhet a másikon. Különben az Ex láthatóan újra lendületben van (jobban, mint az ország), nagy sebeséggel pörgött a körcirkusz porondján, és most ezzel a konzultációs testülettel annyi port fog hinteni, amennyi csak belefér a nép szemébe. Bizony mondom, ha így folytatja, a derék magyar állampolgárok újra trónra helyezik. Ha így lesz, akkor meg is érdemlik, hogy boldogítsa őket a cáratyuskájuk. Ja, és alighanem Jókai Anna lesz a kultuszminiszter, Pozsgay pedig az oktatási.

Teljes napló

Holló a vállamon

Dóra addig fírolt, míg belementem, hogy a Kettenklubbon tartsuk meg az Alkarpatraz új számának a bemutatóját. Mutatott néhányat azok közül a beérkezett munkák közül, amelyeket "Kedves Március Idusai!" című felhívásuk alapján készítettek és küldtek be a szerzők (azúttal külsősök is). Mit mondjak, csupa ötletes dolog, sugárzik belőlük a friss erő; nem volt nehéz meggyőznie. És mivel a honlapjuk webmunkáját amúgy is én végzem, nem sok fáradságomba kerül, hogy 5 napra (amíg a délutánonként frissűlő új lapszám bemutatója zajlik: márc 12-16) vendégül lássam őket a Kettenklubon. Értékelem Dóráéknak azt a gesztusát is, hogy a Véletlen Balett négy alapítóját (talán mint egyfajta elődöket) is felkérték a közreműködésre. Kíváncsi vagyok, küldenek-e a pesti fiúk anyagot. Ha arra gondolok, hogy Bagu Laci és Lengyel Tomi pl. szerepelt az Együttben (nem kis csodálkozásomra), akkor azt hiszem, teljesen természetes lenne, ha ide örömmel adnának anyagot. Bár mit lehessen tudni…

*

S ha már így hirtelen beletenyereltem a kárpátaljai irodalomba… Úgy tűnik, ez a fogalom és ez a téma "mint a lelkiismeretfurdalás fekete hollója, továbbra is itt kuporog a vállamon". Hiába hessentem el hosszabb időre, mert folyton visszatér, károg a fülembe, csípkedi a halántékomat, sérelmezi, hogy nem rakhat fészket a fejemen. Én meg hiába sóhajtok fel megkönnyebbülten, amikor elrebben és azt hihetem, hogy megszabadultam tőle – voltaképp mégis örülök annak, amikor újra feltűnik, köröz a fejem fölött és gyanakodva bár, de leszáll a vállamra.

Mindez most két dologról is eszembe jutott. Az egyik éppen az Alkarpatraz. Lám, minden eredeti szándékom ellenére megint ott tartok, hogy közöm van egy kárpátaljai irodalmi orgánumhoz és társasághoz; ha ez csupán technikai jellegű kapcsolat, akkor is. A másik: elkészítettem egy eléggé gazdag linkgyűjteményt, amely Kolossal szövött terveink szerint a leendő irodalomkarpataljan.lap.hu vagy hasonló című startlapnak az érdemi részét fogja képezni (Kolos technikai felügyeletével). 200-nál is több linket sikerült összegyűjtenem, szerintem szinte minden fontos olyan webhelyet megtaláltam, amely közvetlen kapcsolatba hozható a kárpátaljai írókkal. Az összeállításban természetesen külön boxot kapnak azok a szerzők, akikről és -től sok anyag található a neten, így saját doboza lesz pl. Vári Fábián Lászlónak, Nagy Zoltán Mihálynak, Eperjesi Penckófer Jánosnak, hogy csak a három legkedvesebb háromnevű írótársamat említsem. Vagyis: bár irodalmárként határozott fenntartásokkal viszonyulok a (főleg az utóbbi években kifejtett) tevékenységükhöz, és bár súlyos "vétségeket" írok a rovásukra, de mint internetes ember mégis igyekeztem a lehető legteljesebb anyagot összegyűjteni róluk, válallva, hogy ezzel "népszerűsítem" őket. Ez tehát valóban az az eset, amikor minden hessmadározásom ellenére mégis elfogadom ezt a ritka fekete hollót itt a vállamon.

*

Géczi Róbert nagyon kedves levélben köszönte meg a Presztrojkácska neki dedikált példányát (többszörösen bebizonyosodott, milyen jó ötlet volt a Cyberbooks részéről a dedikált e-book). Robi szerint bátorságra vall, hogy a nyolcvanas években ilyesmiket írtam, "szerintem Romániaban a szeku alaposan megdolgozott volna, ha ilyent publikálsz" – írja. Bevallom, bennem akkor nem merült fel, hogy igazán komoly bajom lehet belőle, így nem gondolom, hogy különösebben bátornak kellett volna lennem hozzá. Inkább csak őszintének. Bár meglehet, ez még nehezebb.

[Ide tartozik: a Kiadó megoldotta az e-book-megrendelés problémáit; most már több módozat is az érdeklődők rendelkezésére áll. Minden fontos információ beszerezhető erről az oldalról indulva.]

Csönge naplója

CsöngeAz UngParty archívumának rendezése közben most szottyant kedve, hogy Csönge naplóját is újra elérhetővé tegyem.

Itt olvasható, amiket 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben írt.

Mika Róbert nagyon kedves írást közölt a Peresztrojkácska megjelenése allalmából. Itt található.

Az e-book egyébként rövidesen most már valóban megrendelhető lesz a kiadótól is, meg egy on-line könyváruháztól is. Addig is itt-ott megjelennek ismertetések, pl. itt, az erikanet.hu-n.