Gondolta a fene (bakik, lapszusok)

Gondolta a fene! – Kárpátalján ezt nem Arany János mondta. A legenda legendája:  Irodalomtörténeti lapszus két kárpátaljai újságíróval (diplomás filológusok) és egy ungvári egyetemi docenssel 2005-ben. No persze igazság szerint maga Arany se mondta…  – Felfrissített naplójegyzeteim 2005-ből

Ki gondolta a fenét?

Péter László jeles szegedi irodalomtörténész a Kortárs 2002. augusztusi számában – egy másik nagy öreg literátus, Czigány Lóránt írására reagálva – állítja, hogy átlagosan ötéves gyakorisággal valaki mindig elsüti az Arany Jánosnak tulajdonított „Gondolta a fene” mondást. Holott ilyet Arany soha ki nem mondott, le nem írt. Ezért hát meg is rója a jeles londoni kollégát. Czigány riposztol, joggal, hiszen ugyan Aranyt említve idézte a mondást, de hozzátette, hogy a vélhetően apokrif anekdota szerint””, hiszen maga is ismerte mind Köpeczi Bélának, mind Lőrincze Lajosnak a mondás eredetét fejtegető írásait. Abban az összes nagy koponya egyetért, hogy a szálak a Budapesti Szemle egy 1878-as kiadványába Arany által saját kézzel rótt széljegyzethez vezetnek (erre még visszatérek), de magát a jegyzetet csak másodközlésekből, közvetve ismerjük. Hogy esetleg ne Arany állna a mondás mögött, az egyikükben sem merült fel.

Valószínűleg azért nem, mert egyikük sem olvashatta az egymással közéleti lapokban való levelezés visszatetsző szokását meghonosítani látszó Milován Sándor és Kőszeghy Elemér pengeváltását, amelynek során az utóbbi levelezőpartner, Kőszeghy főszerkesztő  a Gondolta a fene” mondást merész fordulattal Ady Endrének tulajdonította, sőt, azt is tudni véli, hogy költőnk eme szavakra éppen Az ős Kaján kritikusi értelmezését olvasva fakadt. >> lásd Kőszeghy eredeti cikkét

A tévedés mulatságos, a lapszussal bevezetett magyarázkodás ellenben inkább szánalmas. A magam részéről nem hiszem el, hogy Elemér minden hátsó szándék nélkül példálózott volna a szerbekkel. Ha Sacit nem Milovánnak, hanem Liebernek hívnák, elhinném. Abban pedig még ingadozom, hogy az irodalmi példával véletlenül nyúlt-e mellé, s az ős Kajánnal nem szándékosan célzott-e a kaján ősökre a Mit ér az ember, ha magyar?” szállóigét tartalmazó vers megidézésével.

És akkor az eredetre visszatérve. Több forrásban is azt a magyarázatot találtam (alább az ELTE Gépeskönyv-éből idézek), hogy Aranynak szemébe ötlött a Budapesti Szemle 1878. évfolyamának szeptemberi-októberi füzetében Tolnai Lajos Tompa Mihály költészete című tanulmánya, ebben is a következő mondat: Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Arany pedig állítólag ezzel a lapszéli jegyzettel kommentálta az őt érintő megállapítást: Várt a f… valamit.” Az elemző úgy véli, ebből a szerény, kipontozott f…-ból kelt ki az a tojás, amely olyannyira ízletes tápláléknak számított és számít a (főként) írói közvélekedés számára.”.

Bárhogy is, Kőszeghy most idegen fészekben költötte ki ezt a tojást.

Különben a Kárpátalja és a Kárpáti Igaz Szó hasábjain most már sokadik fordulójához érő levélváltásnak van még egy „sajtótörténeti” sajátossága. Az egymásnak üzengető két fél mindegyike eleve feltételezi, hogy közönségük mindkét lapot olvassa, ugyanis legtöbbször úgy válaszolnak a másik orgánumban megjelentekre, hogy sem a választ kiváltó írás tartalmát nem ismertetik, sem pontos megjelenési helyét nem közlik. A sajátos párbeszéd tehát úgy folyik, mintha a két lap egy lap volna, és teljesen természetes lenne, hogy a KISzó szombati számának olvasói pontosan tudják, mi állt a csütörtöki Kárpátaljában, s hogy a válaszadó mire reagál. A dolog egyfelől teljes képtelenség, totális szakmai nonszensz, ám másfelől, a kárpátaljai belviszonyok ismeretében valahol mégis érthető. Végső soron ugyanis ez a két újság mára ebből a szempontból valóban egynek tekinthető: ugyanaz az egyetlenegy tévésorozat fut mindkettőben, épp csak az egyik epizódot itt, a másikat ott adják, és aki az egyik folytatásban negatív, az a másikban pozitív hős – és viszont. A szereplők ugyanazok, a történet ugyanaz, azonosak a díszletek és egyazon közönség bámulja a kárpátmedence legnívótlanabb magyar szappanoperáját.

Folytatás pár nappal később:

A nyomok az ungvári egyetem magyar tanszékére vezetnek…

Február 27-i naplómban megírtam, Kőszeghy tévedett abban, hogy a Gondolta a fene mondást Adyval hozta kapcsolatba, hiszen nemcsak az irodalmi köztudat adja a kifejezést Arany szájába, hanem a hitelesnek tekinthető források is a Toldi szerzőjéhez vezetik vissza a szálakat.

Tegnapelőtt Horváth Sanyi felhívott ez ügyben. Ő ugyan nem internetezik (mondta szinte büszkén, holott a KISZó épp nemrégiben kapott széles sávú műholdas hozzáférést), de jelezték neki, hogy a honlapomon… Az a helyzet – folytatta – hogy Kőszeghy őtőle kérdezte, mi is a mondás eredete, és ő bizony azonnal Adyt nevezte néven, de azért rá akart erősíteni az emlékezetére, és megkérdezte Gortvay Erzsikétől is (tanárunk volt az egyetemen), aki határozottan állította, a Gondolta a fené-re Ady fakadt, mégpedig akkor, amikor Az ős Kajánról szóló kritikát olvasta. Van-e ennek írott forrása, kérdeztem Sanyit. Az bizony nincsen. No, nekem viszont van, és felolvastam a 27-i naplóm vonatkozó részleteit. „Lehet, hogy két különböző dologról beszélünk”, volt a véleménye Sanyinak. Hát az bizony valóban meglehet, mondtam, mivel valóban másra gondoltam, mint ő.

Bár Aranyra vonatkozóan százával találtam hivatkozásokat, Adyval összefüggésben pedig egyre sem akadtam, azért csak rákérdeztem pár partneremnél is: ők hogy tudják? Nos, a nem-kárpátaljaiak kivétel nélkül csakis Arannyal tudták a mondást kapcsolatba hozni (irodalomtörténészek és laikusok egyaránt voltak köztük).

Ady mint lehetséges forrás kizárólag azoknál merült fel, akik az ungvári egyetem magyar tanszékén végeztek. Ebből ugyan merész, de logikus következtetés: ez a verzió itt, Ungváron született meg, és alighanem Gortvay Erzsébet egyetemi docens elméjében, aki ezek szerint nemzedékeket oltott be ezzel a tévhittel.

Erről azt gondolom, hogy egyrészt az anekdoták természete már csak ilyen: ha vándormotívummá válnak, akkor bizony szereplőik is felcserélődhetnek; ugyanazt a történetet el lehet mesélni Napóleonnal vagy Sztálinnal, Churchillel vagy Roosevelttel, Királyhegyi Pállal vagy Darvas Szilárddal, Karády Katalinnal vagy Medveczky Ilonával; másrészt viszont ha mind a közvélemény, mind a szakma egy bizonyos személlyel hoz összefüggésbe egy bizonyos anekdotát vagy szállóigét, akkor mással behelyettesíteni bizony tévedés; hibává akkor válik, ha a tévedést még további adalékkal (Az ős Kaján említése) kívánja hitelesíteni az átíró; vétekké pedig akkor, ha beavatatlanok nemzedékeit tanítja félre saját tévhite alapján.

Nota bene. Ady minimum azt mondta volna, hogy Gondolta a franckarika. Vagy még inkább: Gondolta a rosseb.

Gondolta a fene-frissítés – 2016

A kérdést kellőképpen körbejárta az Urbanlegends.hu 2015-ben, azaz 10 évvel fenti írásom keletkezése után. A lényeg ugyanaz: Arany János sosem írta le a neki tulajdonított mondatot. Ady neve érthetően fel sem merül az összefoglalóban:

Régebben, amikor még rendszeresen olvastam Kárpátalja akkor legkevésbé olvashatatlan újságját, sorra találtam a fentihez hasonlatos kisebb-nagyobb, olykor viszont bődületes bakikat. Ízelítőül néhány (kattintásra a Vipera News-ba írt sziszegéseim nyílnak meg):

No de vissza a 2005-ös naplóhoz, az első bejegyzés ott így folytatódik:

És ha már tévedésekről. Életem legnagyobb melléfogását én is a Kárpáti Igaz Szóban követtem el, abban a tíz egynéhány hónapnyi feledhető időszakban, amikor hosszú szünet után (és előtt) éppen publikáltam benne. Saját írásaimon (itt: elérhető mindegyik) kívül a Hóvége számára szerveztem néhány külsős szerzőtől „vezérpublicisztikát”, és Elemér kérésére illusztrációkat is kerestem hozzájuk a neten. Találtam is az egyikhez egy remek Molnár C. Pál-grafikát, ám a képaláírásba – pillanatnyi elmezavaromban – azt írtam, hogy Kálmán C. György. Előbbi ma már klasszikusnak számító rangos képzőművész, utóbbi ma is élő jeles irodalomtudós, publicista. Máig nem értem, hogy téveszthettem össze őket. Nyilván a C. betű bolondított meg. Ám ezzel az erővel magamat is összetéveszthetném Hegedűs D. Gézával.

A grafika a rossz névvel meg is jelent, gondoltam, illene helyreigazítást adni, napokig lapítottam, mikor hív fel Szemán Öcsi vagy Tóth Lajos, hogy fejemre olvassa bűnömet. De nem történt semmi.

Bakot lőttem egy többször megjelent novellámban is. A legutóbbi kötetembe is felvett Baba Jaga kunyhója c. írásomban azt állítom, hogy az Egy kiállítás képei-t is, ahogy sok más Muszorgszkij-művet, Rimszkij-Korszakov hangszerelte nagyzenekarra. De nem, a zongoradarabot Maurice Ravel írta át szimfonikus művé. A másik tévedés ugyanitt: rossz címen említek egy Chopin-művet. Helyesen Forradalmi etűd, de én Forradalmi scherzó-t írtam. Ezeket sem tette szóvá senki.

Itt az interneten azonban sokkal érezhetőbb az olvasói kontroll. Majd’ mindig akad valaki, aki balfogásaimra figyelmeztet. Legutóbbi naplómban pl. azon élcelődtem, hogy a Kárpátalja lapban a Trianon-film kapcsán összevonták Koltay Gábor és Koltai Lajos nevét. Utóbbit közismert becenevén Sütyiként említettem, holott persze Sutyi a helyes. Lion Nathan azonnal rám is szólt a Fórumban – ki is javítottam, meg is köszöntem, és pironkodtam is rendesen. Ha az ember hibákat kifogásol, maga se tévedjen, és maga előtt se hivatkozzon arra, hogy az újságnál a névtévesztés nem csupán a szerző mulasztása, hiszen nem vették észre sem korrektorok, sem olvasó- vagy főbb szerkesztők. Nem, ha az ember kekeckedik, akkor két fölös pontot se tegyen az u-ra. Ügye így van!

Koltay – Koltai

Kőszeghy pedig levelet írt és küldött nekem, de (sajnos vagy szerencsére) nem tudtam elolvasni, mert agyontöredeztek a sorok és minden ékezetes betű helyett számkombinációk meg üres szóközök jelentek meg. Ha nagyon fontosnak találtam volna és lett volna türelmem hozzá, talán elkezdem megfejteni, de inkább arra kértem, küldje el újra. Egyelőre erre nem került sor. Annyit azért ránézésre is megállapíthattam, hogy újra kifogást emelt amiatt, miket írok én itt a naplómban az Igaz Szóról és őróla. Alighanem a Milován nevére-származására való nemtelen célozgatásából is megpróbálja kimagyarázni magát. Nem tudom, mit hozhatott fel mentségére, de annyi bizonyos, hogy maga Milován is pontosan úgy értette ezt a „leszerbezést”, ahogy én: a friss (a neten hibás dátummal megjelent) Kárpátaljában Levél vitézlő nemes, nemzetes Kőszeghy Elemér tekintetes úrnak! cím alatt eléggé szellemesen riposztol (bár ő is csúsztat…). (Írását betűztem a Fórumba a BéDéKá topikba, tegnapi dátummal – itt remélhetőleg hosszabb ideig megmarad, mint a Kárpátalja internetes archívumában, amely mindig csak az utolsó 5 számra terjed ki; ezért is nem linkeltem be ide.)

Bárhogy is, eléggé szomorú, hogy két magyar vezető egymás baszogatására használja a saját szócsövét.

Ugyanebben a lapszámban olvasható, hogy bejegyzésre került a KMKSZ-párt; most már jó lesz nekünk, főleg, ha az UMDSZ-es ellenpárt is működni kezd! Összefoglalót közölnek a KMKSZ választmányi üléséről is, ebben többek között ez áll:

„A Viktor Juscsenkóval kötött választási együttműködésben a KMKSZ általános politikai igényeket fogalmazott meg: Tisza melléki járás, önálló magyar tankerület, garantált képviselet a parlamentben a kisebbségek számára, az 1944-ben elhurcolt civil lakosság rehabilitálása – hangzott el. „Ezek nagyobb léptékű ügyek, melyeket nem lehet néhány nap, hét alatt elintézni. A KMKSZ viszonyát az új hatalomhoz az határozza majd meg, hogy lesz-e előrehaladás ezekben a kérdésekben. Az országban hatalomátvétel zajlik, az időigényes folyamatokról most még nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni” – mondta Kovács Miklós.” (Kiemelés tőlem)

Nagyobb összegben mernék fogadni, hogy a most már sokadszor idézett híres megállapodás első 2 (általam kiemelt) pontjából semmi sem lesz, és nagy valószínűséggel a 3-ból sem. Ha mégis, nemcsak megemelem, hanem meg is eszem a kalapomat.

Frissítés 2016.: A kalapom még mindig ép, a Tisza-melléki magyar többségű járás pedig csócsálható gumicsont formájában állándósult, az egyik fél részéről mint választási beetetés, a másik fél részéről mint újra és újra benyelt csalétek.

Még egy apróság ugyanebből a Kárpátalja-számból. A kulturális hírek közt szerepel, hogy Beregszászban is bemutatják a Trianon c. filmet. A tudósításban kétszer is szerepel a rendező neve, mégpedig így: Koltay Lajos. Pedig szegény Sutyinak most van elég baja a Sorstalansággal, nem hiányzik még neki most ez a Trianon meg az ypszilon. Legközelebb talán majd a harmadik Koltai Csocsóját írják a rovására Beregszászban.

*

Zalatnay István telefonhívása Bp-ről. Évek óta nem beszéltünk. Egy bizonyos szervezési ügyben keresett (ebben eléggé le kellett őt magamról beszélnem), de más miatt nagyon örültem jelentkezésének. Csak most kérdezhettem meg, megkapta-e annak idején Az utolsó híd c. írásomat (ennek ő is egyik névtelen szereplője). Amikor friss volt az írás, postáztam neki, de a küldeményem valahogy eltévesztette a célt; másodszorra talán Éva vitte be a munkahelyére, de ő éppen akkor nem volt ott, és nem kaptam később sem visszajelzést. Most megerősítette: megkapta és köszöni, kedves emlékei közt tartja nyilván olaszországi utazásunkat. Nekem meg eszembe jutott, milyen érdekes, 1999-ben ennek az írásnak a közlését nem vállalták a Mo-i folyóiratok (egy kifejezetten ellenzéki sem), így jelent meg szinte egyidejűleg a Korunkban és a Hídban. Azóta persze 2002-es kötetemben is megjelent.

*

Vajda Jóskáék látogatása. Első alkalom, hogy megözvegyülése után új párjával jött el: Okszána csapi kollégája, igen kedves, szimpatikus, szép asszonyka. Magyarul ért valamennyit, de nem beszél. Nem is bántuk, legalább egy kicsit gyakorolhattuk az oroszt. (Milyen érdekes, 20-25 évvel ezelőtt kifejezetten feszélyezett minket, ha egy társaságban egyvalakinek a kedvéért oroszul kellett beszélni, most meg inkább örülünk neki…)

Jóska elhozta ajándékba demo CD-je egy példányát is, 12 megzenésített vers van rajta; a szövegek többségéhez közöm van: vagy írtam, vagy fordítottam őket. Meghallgattam; Jóska hangja egészen kitűnő, hangszeres tudása is imponáló (minden instrumentumot ő szólaltat meg). De a zenéje sajnos nem az én ízlésem.

*

Kolos megjött Veszprémből. Ott térdig áll a hó, nálunk meg elolvadt, és az időjósok fenyegetőzése ellenére nem volt a napokban hófúvás.

Ungvár – a híd tövében

Az ungvári gyalogjáró híd

… A folyamatos bűzellátást a város kis számú nyilvános vécéinek egyike szolgáltatta. Az intézmény most is működik, de kis épületet állítottak fölé (korábban ugyanitt le kellett menni a föld szintje alá – lépcső vezet az ékes latrináig -, de gyakorta már a lépcső is járhatatlan volt a trutyitól. A belső helyiségek közvetlenül a felszínre szellőztek). Felteszem, hogy mostanában rendesebben takarítják és a szellőzését is megoldották, Csönge szerint csak nyáron, forró melegben érezni néha kellemetlen szagot.)

A mindkét oldalon álló-ülő, és asztalkákról, tábori székekről, ládákról vagy a földre terített fóliákról portékáikat kínáló árusok hosszú sorát egyetlen popcorn-árus váltotta fel, a "standok" helyét pedig padok foglalták el – télvíz idején persze ezeken nem sokan ücsörögnek. És hogy azért szotyolahéjtól most se legyen mentes a körlet, arról a sor utolsó padján gondoskodik egy zugárus. Ha rendőrt lát közeledni, összeszedi a motyóját, odébbáll, aztán, ha elvonult a szerv, visszajön.

>>további fotók és kommentárok

vinyigret – vinaigrette

Bizonyos okból tegnap Évával a vinyigret nevű, számunkra az orosz konyhából ismert salátát emlegettük (nyilvánvalóan a francia vinaigrette-mártásról kapta a nevét, amellyel le van öntve a kockákra vágott sok cékla és kevesebb más zöldségféle). Nemigen lehet elképzelni szabványos orosz ebédet vagy vacsorát enélkül (Leginkább kötelező előételként szerepel: a savanyúságot, salátaféleséget errefelé nem a főételhez fogyasztják, hanem a leves előtt.)

Én nem átallottam előhozakodni azzal a megfigyelésemmel, hogy ennek a nagyszerű ételnek egy igen gusztustalan előfordulási formáját is ismerem. Mivel éttermeinkben az okádásig lerészegedni eléggé általános szokásnak számít, ezért a vendéglők közelében, egy-egy sarok mögött vagy kapualjban bizony gyakran látni árulkodó nyomait a túl sok vodka kíséretében az elfogyasztott, majd visszadaott vigyigretnek – és ennek a másodlagos formának a színét minden esetben a domináns jellegű cékla adja meg, amely kíméletlenül megfest mindent, amivel közös emésztésre szánták.

Ezt a nagyon gusztustalan látványt 14 évvel ezelőtt >>tova

Van-e a tündéreknek vaginájuk?

…váratlanul felhasadt a mozivászon, és – meztelen testére öltve apám egyik ócska, festékes köpenyét – elő nem lépett a csodák országából a legszebb tündér. Komoly, barna szeme oly rejtelmesen átlátszatlan volt, akár egy távol-keleti hipnotizőr tekintete, és ha valakire egyenesen rábámult, szeme alsó pereme és nedves alsó szemhéja között fehér félhold bölcsője húzódott. Hosszú pilláiról azt gondolta az ember, sötétíti őket, és ez így is volt. Vonásait két dús, kiszáradt ajka mentette meg a manócska-kellemtől, s amint ezekkel az ajkakkal megformált egy hangtalan szót, köszönést talán, és amint szuggeráló mély barnaságával egyenesen a szemembe nézett, én ott egyszerre hullottam alá a holtak világába és repedtem ki a magzatburokból, elkárhoztam és megváltva feltámadtam, igen, ez volt az az ismételhetetlen csoda, amikor eddigi életemben egyszer megtapasztaltam az átváltozást, a nagyszerű és fájdalmas átlényegülést, amelybe egyaránt belesűrűsödött minden szorongó órám és felszabadult percem. Ott és akkor semmisült meg az apja titkaira sóváran áhítozó fiú és állt talpra a büszke férfi. A kamasz elpirulva lesütötte volna szemét és szégyenében se moccanni, se szólni nem tudott volna, de a férfi nemcsakhogy állta az egymástól távol ülő szemek átható fekete tekintetét, hanem kilépett az ajtónyílásból, tett egy mozdulatot, és talán felindultságában a nő elérhetősége iránt, elragadtatásból sápadt, kéjsóvár bőre, ruhája alatt rejtőző, vad és természetes meztelensége iránt, megérintette a vállát ott, ahol az ócska, festékes köpeny félig lecsúszott róla.

Ekkor hirtelen felötlöttek bennem bizarr olvasmányélményeim, és arra gondoltam, vajon van-e a tündéreknek „vaginájuk”? A hipotézis: igen, van nekik. Sőt, a tündér-„vaginának” fogazata van, amely elsősorban az élelem megrágására és emésztésére szolgál, ám alapvető segédeszköz szexuális kapcsolatkor is (emiatt a múlt idők legnagyobb hősei kerülték a tündérekkel való szeretkezést, és jogosan hitték, hogy ez a szenvedély végzetes, sőt, halálos is lehet). A vagina dentata képzetének felmerülésével ágyékomba azonnal éles fájdalom hasított, megsemmisítő, égető kínt éreztem, s mire a tündér egy cinkos mosollyal tovalibbent a fürdőszoba felé, azon vettem észre magam, hogy túl vagyok az első olyan élvezeten, amelyet nem én csiholtam ki magamból, s amely, ahogy ezt korábban hiába kívántam, igazi lelki megrázkódtatással járt. Visszahúzódtam szobámba, és egyszeriben nevetségessé váltak számomra a hajnali fantáziálások csakúgy, mint az ostoba leselkedés a tejüveg előtt.

>>>tovább a Tejmoziba

Peresztrojkácska

Balla D. Károly: PeresztrojkácskaPeresztrojkácska – CyberBooks. Pálnagy László kiadóvezető értesített arról, hogy az OSZK megkapta első e-bookom köteles példányait, nyilvántartásba vette őket; napokon belül indul a kereskedelmi forgalmazás is. (Ennek részleteiről majd tájékoztatni szeretném a potenciális érdeklődőket; egy külön oldalt készítek majd e célból, ott az egyéb tudnivalók, tartalomjegyzék, fülszöveg stb. is olvashatók lesznek.) Elkészült a nem is kevés dedikált tiszteletpéldány, elkezdtem ezek szétküldését. Ha beszámítom a társszerzőkkel írt 2 könyvemet, továbbá az 1 műfordított és 1 virtuális könyvemet, akkor a Peresztrojkácska éppen a huszadik könyvem. Gratulálok! Köszönöm, igazán kedves vagyok.

Pilinszky-projektum. Több mint kéthavi hallgatás után jelentkezett annak a folyóiratnak/kiadónak/alapítványnak a vezetője, ahová eredetileg a tervezetemet, mint pályázatot, benyújtottam. December legelején arról értesítettek, hogy az egyes verseket nem közölnék a lapban, de könyv alakban kiadnák. Akkor feltettem egy csomó lényegi kérdést – erre most, február második felében kaptam halovány, konkrétumok nélküli válaszokat. Lényege: ha készen lesz a kézirat, küldjem, megpályáztatják, anélkül nem megy, de ha sikerül is, bizony, "jó pénzre az alkotó sajnos nem számíthat". Azaz: alkotói ambícióimat, dicsvágyamat megint racionális anyagi érdekeim fölé kellene helyeznem. Hát bizony erre is nemet mondtam, azzal, hogy szétnézek, akadna-e olyan partner, amely magában a munkafolyamatban és az egyes szonettek folyamatos megjelentetésében lenne ösztönző módon segítségemre.

Új esszé-kötet. Bár némileg közvetett úton, de maga a kiadó erősített meg abban a döntésemben, hogy nem írtam alá a kötetem megjelentetésére vonatkozó szerződést. A kiadó hátteréül szolgáló Társaság az idén is megrendezi háromévente esedékes nagy konferenciáját, de a korábbitól eltérő módon elég jelentős anyagi hozzájárulást kér minden résztvevőtől, holott korábban a kárpátmedenceiek számára nemcsak a szállás, étkezés, résztvétel volt ingyenes, hanem még útiköltség-térítésre is számíthattak(tunk). Most azt ajánlják a vezetők körlevelükben, hogy az utazni szándékozók vegyék igénybe magyarigazolványukat… A Társaság anyagi helyzetét ecsetelve pedig többek között közlik a tagsággal, hogy kénytelenek voltak a könyvkiadási terveikre szánt 2 millió forintot is az augusztusi rendezvényre átcsoportosítani. Aha. Akkor ezt én most úgy tekintem, mint a választ arra az egyébként válasz nálkül hagyott levelemre, amelyben megírtam, hogy nem írom alá a szerződést. Vajon mi következett volna, ha aláírom?

Vissza a CyberBookshoz. Amikor Pálnagy Lászlónak pár pontban összefoglaltam, hogy állnak kiadói dolgaim – 1. A Peresztrojkácska gyors átfutással és zökkenőmentesen megjelent, 2. sok-sok-sok évi vajúdás, két "elvetett" kiadó és 5 sikertelen pályázati forduló után tavaszra végre megjelenik a Szembesülés, 3) a tavalyelőtti Kriterion-fiaskó után a MNyKNT-nál is befuccsoltam új esszéim kötetével, 4. Pilinszky-projektumom függőben maradt -, akkor az alábbi kiegészítéseket írta "nevemben" az 1. ponthoz:

1/a. Igaz, a kissé leterhelt (újdonsült) Pálnagy (online)barátom heves e-mail kitörései után, a napokban végre bekerül az e-boltba is a megjelent e-book, s ha nem is sokat, de esetlegesen hozhat némi, de mindenképpen minimális bevételt.

1/b. Ennek a Pálnagynak van egy rögeszméje, miszerint ha besikeredik véglegesen a digitális nyomdagépe, amire egyre nagyobb esélyt lát, akkor nála már (folyamatosan) nyomtatottan is meg lehet jelenni az e-book mellett. Mivel a digitális nyomtatás lehetővé teszi az akár 1 példány előállítását is – szinte ugyanazon a költségen, mint a nagyobb példányszám -, ami igaz, hogy könyv esetén, csak a ragasztott kötészettel gazdaságos, viszont ez meg is felel ebben az esetben, így reálisnak látszik a kivitelezés eme verziója. Bár az is igaz, hogy csakis online forgalmazás mellett oldható meg, hiszen pont a "nem kinyomtatott többezres raktárkészlet"-re alapoz, a nagypéldányszám előfinanszírozásának kiváltását célozza a projekt (ami kiváltja a többmilliós befektetést is) egy-egy kiadott mű kapcsán, s ezáltal csakis a tényleges megrendelések ütemében történik az utánnyomás. Ez jól kiegészíti a hagyományos könyvpiacot, ami tudnillik, hogy döcög, s vajúdik (na meg a többi ide illő, s nem illő jelző). Ezért is fogja bíztatni szerzőit majdan, ne fogják vissza magukat; írjanak. Miért?! Mert ez az eljárás forradalmasíthatja (még ha csak palotaforradalmasíthatja is) a kortárs könyvkiadást. Mondjuk azt is tudniillik, hogy ezek csak filléres bevételt jelenthetnek…

1/c. Pálnagy álmodozó. Viszont nyitott szemmel jár. Tudja, hogy holtidők lesznek az online kersekedelemben, s a digitális nyomdagép ilyenkor dolgozóstul vesztegelhet, s azt is tudja, hogy még ez az egész egy apró gyermekcipőben jár, vagy inkább; tipeg, de pont emiatt; a holtidőben a kis digitális nyomda mesekönyveket nyom a hagyományos könyvpiacra, s azt hagyományos terjesztéssel, hagyományos könyvesboltban, hagyományos polcról, hagyományos mozdulattal, a hagyományosan csinos pénztáros kiasasszonynál, hagyományosan koros nagymamák, hagyományosan alcsony nyugdíjból, hagyományosan aranyos unokáiknak, hagyományos szeretettel fizetik ki. Az ebből befolyó hagyományos forintok egy része a hagyományos adókra, s egyéb hagyományos terhekre költődik. A maradék pénz pedig áthidalja a holtidőt…

////Valahogy így születik a digitális fazék digitálisan ugráló fedeléből – a digitális gőzgép ötlete.////

1/d. Pálnagy nem akar felébredni. S ez reményt ad egy-két kortárs kéziratnak, akik már érzik evolúciójuk eljövetelét. Várnak. Először e-book, majdan digitális nyomtatású könyv létüket várják. Mert tudják, hogy eljön a pillanat … amikor majd becsusszannak a nagyképű, s fölényes – s talán még poros is -, valaha hagyományos nyomtatásban kiadott példányok közé a könyvespolcon. S ott majd büszkén lapulnak, s féllépésnyi távolságból, de akár kézbe véve sem lesz senki, aki már lenézné őket…mint még e-könyv korukban. Mert már ők is követik a papírformát…

*

Úgy tűnik, hosszabb távú terveiben az Európai Unió nem tartja elképzelhetetlennek Ukrajna csatlakozását. Erről nekem Woody Allen mondása jut eszembe: „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik engem tagjának elfogadna.”

>>teljes naplóm

Álkárpátráz

Le a hazafiaskókkal!

Az ÁLKÁRPÁTRÁZ felhívása: 12, 13, 14, 15, 16

ťKEDVES MÁRCIUS IDUSAI!Ť

– az OSZK Hangtárában talált hiteles magnófelvétel szerint 1989-ben, az úgynevezett Első Szabad Kárpátaljai Március Tizenötödikén az ungvári Újraegyesülés (azóta: Petőfi) téren a mintegy kétezer fős ünneplő tömeget ezzel az üdvözléssel köszöntötte a nagygyűlés vezérszónoka. A lapszust felhasználva most közös munkára kérjük fel

  • a Véletlen Balett négy alapító tagját (Bagu László, Cséka György, Lengyel Tamás, Pócs István)
  • Kun Marcella kompinátor személyében és közvetítésével a Spanyolnátha legbelsőbb törzsszerzői gárdáját
  • az Álkárpátráz beltagjait

– arra ösztönözve őket, hogy a felhívás felcímében szereplő számsor jegyében tegyék meg irodalmi szövegtétjeiket, lehetségesnek tartva:

  • a 12 pont poszt-, feszt-, avant-, retro-, neo-, bio-, euro-, foto-, poli-, multi- vagy más előtagú újrafogalmazását;
  • a 13 találatos totószelvény szabad műfajú irodalmi átiratát;
  • a hagyományos versforma szigorából csupán a 14 sort megtartó ál-szonettek megírását;
  • március 15 bármilyen módú és nemű megidézését;
  • az említett 16 évvel ezelőtti ungvári esemény bármilyen idő-, tér-, vagy motívumbéli párhuzamának (esetleg ellenpontjának) tényszerű vagy látnoki megfogalmazását.

Egy-egy szerző több számot is választhat, de legalább egyet műve címébe is emelve meg kell játszania a részvételhez. Verbális és vizuális munkákat egyaránt várunk, előbbieket .doc vagy .rtf, utóbbiakat .gif vagy .jpg formátumban, kizárólag az alkarpatraz@freemail.hu címre. Beküldési határidő március 12-e, 13-a, 14-e, 15-e és 16-a. (Megjelenés az adott napokon a beérkezés sorrendjében 12 és 16 óra között.)

Személyesen fel nem kért szerzők kíméljenek!

Az egyenként publikált művek összességükben webáriumunk 3. támadásának anyagát képezik majd (az itt történt első közlés után a forráshely feltüntetésével másutt is megjeleníthetők).

Markovits Teodóra
az Álkárpátráz főszerje

KÁFÉ – Gergely Tamás

KÁFÉA korábban Cefe Stockholm-Toronto néven ismertté vált, egy ideje pedig már nemes egyszerűséggel önmagát csak KÁFÉnak nevező irodalmi webhely látogatóinak a száma elérte a 30 ezret, ebből az alkalomból a szerkesztő Gergely Tamás felkérte állandó szerzőit, barátait, új szövegekkel közösen ünnepeljenek. Be is érkezett jó néhány érdekes anyag >>>lásd

Magunk is jeleskedtunk a résztvételben…

Gergely TamásEzzel egyidőben az UngParty archívumában elérhetővé tettem Gergely Tamás 2003-as sajátos novellasorozatát, amelynek a Gyilkosság Stockholmban címet adta. Már hónapok óta ment a sorozat, amikor egy stockholmi politikai gyilkosság híre bejárta a világot. Az aktuális esemény természetesen beépült a sorozatba is.

>>A teljes anyagot lásd<<

labancok, szerbek?

Kőszeghy Elemér cikke a szombati Kárpáti Igaz Szóban. Milován Sándornak, a KMKSZ alelnökének egy szerintem is teljesen téves felfogást sulykoló cikkére reagál. [Jan. 30-i naplómban ezt írtam ugyanerről: A mostanában ritkábban nyilatkozó Milován meg azt fejtegeti hosszan, hogy a KMKSZ és általában a kisebbségi érdekeket igazán védő szervezet (sem annak elnöke) semmilyen szín alatt nem lehet hatalompárti, és voltaképp nem is kívánnak képviselőik révén a helyi hatalomgyakorlásban részt venni, mert az megvetendő labancmentalitásra vallana, és csak kurucnak lenni üdvözítő. Kíváncsi vagyok, mit gondolnak ugyanerről a Milovánnál picivel bölcsebb és eredményesebb olyan "főlabancok", mint Csáky Pál vagy Markó Béla.] Elemér okosan és részletesen fejteget valami hasonlót, és talán nem véletlen, hogy ő is éppen Markóra és Csákyra hivatkozik, hiszen a példa kézenfekvő. A hatalommal való együttműködés kérdéséhez való viszony különbözőségében látja a fő eltérést a KMKSZ és az UMDSZ között, amivel nagyjából egyet is lehet érteni. Bólogattam is cikkét olvasva, de aztán az utolsó bekezdésénél kikerekedett a szemem. Egyszerűen nem értettem, hogy jön ez ide, hogyan kerül a csizma az asztalra. Idézem:

… „Ami pedig a KMKSZ alelnökének történelmi körítését illeti: a Rákóczi-felkelést a felvilágosodás követte, mint ahogyan az 1848-49-es szabadságharcot és forradalmat a kiegyezés. Történelmi távlatokból nem csupán azt nehéz eldönteni, hogy minden egyes alkalomkor a kuruc vagy a labanc cselekedett-e helyesen, de még azt is, hogy bizonyos pillanatokban ki volt a kuruc, és ki a labanc.

Egy biztos: míg az ugocsai kisnemesek szinte egyként esküdtek fel Rákóczi, majd Kossuth zászlajára, addig a rácok (mai szóhasználattal élve: szerbek) mindkét történelmi pillanatban a magyar szabadságtörekvések legádázabb és legkegyetlenebb ellenfelei voltak.”

Hogy jönnek ide a rácok? Hümmögtem egy keveset. Aztán egyszercsak beugrott… Jól értem? Arra céloz a KISZó főszerkesztője, amire szavai olvastán asszociáltam? Valóban ilyen otrombaságot engedett meg magának? Hogy jön ahhoz, hogy sandán és rosszindulattal utalgasson bárkinek a származására!? Ennél visszatetszőbb dolgot nem is tehet egy írástudó.

>>a teljes naplószöveghez

Engedjétek hozzám a mondatokat

TEJMOZI

Csak nem békülni akar, rémültem meg a gondolattól, hiszen apám az a fajta nehéz ember volt, akivel rosszban lenni sokkal kényelmesebb állapotnak bizonyult, semmint meghitt egyetértésben. A köztünk kialakult és állandóvá merevedett, a kezdeti indulatokról már leszakadt haragban-lét mindkettőnk számára elviselhetővé tette mind az együtt töltött ritka és rövid alkalmakat, mind a hosszú távolléteket. Csak nem akarja ezt a biztonságosan rideg távolságot most vacsorával, itallal, sakkal felszámolni, csak nem számít arra, felkínálom neki a lehetőséget, hogy apámnak érezhesse magát és engem fiának tudhasson? Nem, ezen már túl vagyunk, a magam részéről nem lennék képes visszatáncolni; őt is csak újabb csalódás érné.

Töltött; koccintás nélkül felhajtottuk a szilvapálinkát, és ahogy erős férfiakhoz illik, meg se köszörültük a torkunkat, nem ettünk és nem ittunk rá semmit, csak arra ügyeltünk, hogy amikor megszólalunk, meg ne bicsakoljon hangunk. Ám egyikünk sem törte meg a csendet, apám közelebb tolta hozzám a táblát, várakozó pillantást vetett rám, aztán állát tenyerébe támasztva fél kézre könyökölt, és az állás tanulmányozásába kezdett. >>>tovább

Multikulti poliglott szövegjáték

A szövegjátékban részt vevő barátaimnak ezt a levelet küldtem tegnap:

Kedves Játszótársak!

Multikulti prózajátékunk keretében immáron közlésre került a végleges szövegverzió első része.

Tejmozi c. novellámnak ebben a szakaszában 13 általatok fordított vendégszöveg található, a közlés sorrendjében a következő művekből (zárójelben a mondat tolmácsolójának a neve):

  1. Monika Maron: Stille Zeile sechs (Csendes utca hat). Fischer Taschebuch Verlag, Frankfurt/Main, 2000. (Ford. Pompéry Judit)
  2. Fjodor Alekszandrovics Abramov: Gyerevjannüje konyi (Falovak). In.: F.A.A.: Povesztyi i rasszkázü (regények és elbeszélések), Lenizdat, Leningrád, 1985. (Ford. Konczek József)
  3. Peter Stamm: Agnes (Ágnes). Arche Verlag AG, Zürich Hamburg, 4 Auflage, 2000. (Ford. Kalász István)
  4. Mark Amerika: Grammatron. http://www.grammatron.com (Ford. Samu János Vilmos)
  5. V. S. Naipaul: The mimic men (Az álemberek). André Deutsch Limited. London. 1967. (Fold. Lengyel Tamás)
  6. Stanisław Lem: Rozważania sylwiczne (Erdei töprengések). Odra folyóirat, 2001/10. (Ford. Zsille Gábor)
  7. Vladimir Nabokov: Ada or Ardor: A Family Chronicle (Ada. Egy család krónikája). Penguin Twentieth Century Classics, Harmondsworth, 1969. (Ford. Esze Dóra.)
  8. Táňa Keleová-Vasilková: Siete pavučín (Pókhálók), Ikar, Bratislava 2003. (Ford. Haraszti Mária)
  9. Vidiadhar Surajprasad Naipaul: A House for Mr Biswas (Mr Biswas háza) , Penguin Books, [London] 2000. (Ford. Kőrös László)
  10. Carl-Johan Vallgren: Magnus. Höst (Magnus, ősz). In: C-J.V.: Längta bort (Vágyakozás), Bonniers, Stockholm, 1988. (Ford. Gergely Tamás)
  11. Okszana Zabuzsko: Insztruktor iz tenyicu (A teniszoktató). In: O.Z.: Szesztro, szesztro (Nővérkém, nővérkém), Vidavnictvo ŤFAKTť, Kijiv, 2003. (Ford. Berniczky Éva)
  12. Delimir Rešicki: Pas od snijega (Hókutya). Sagrada familia, Meandar, Zagreb, 2000. (Ford. Ladik Katalin)
  13. Dario Džamonja: CUT. In: CUT, pregled mlade književnosti Bosne i Hercegovine (Bosnia és Hercegovina fiatal íróinak antológiája), Dom omladine i pionira „Mladost”, Kikinda, 1987. (Ford. Szabó Palócz Attila)

A Tejmozi első közleményét >>LÁSD ITT