Ukrajna, hatalom…

Nem, nem hiszek a jó hatalomban, a lakosságbarát államban, a népbarát kormányban. Úgy általában sem, de ebben a térségben kivált nem, mert itt a despotizmusnak és a személyi kultusznak évszázadosak a hagyományai, mert itt  mindig is a jogrend fölött állt az össztársadalmi korrupció, mert a vallási és világi hatalom errefelé mindig is elnyomandó alattvalónak tekintette a pressziót általában eléggé jól tűrő népet. Mert hát, persze, kettőn áll a vásár. (Cinikus féligazsággal szólva: minden népnek olyan az uralkodója, elnöke, kormánya, amilyent megérdemel.) Ukrajnában nem ért meg még a helyzet arra, hogy akár egy össznépi felkelés vagy polgárháború árán a nyugati értelemben vett polgári demokrácia megszülessen. Erre csak nagyon erős külső befolyás kényszeríthetné rá – és akkor is évtizedekig tartana. Ha nincs erős külső normaszabó erő, akkor bármilyen új és tiszta erők kerüljenek is hatalomra, öt perc múlva elfeledkeznek a nép érdekéről és tíz perc múlva már ott csücsülnek a korrupció és a gazdasági bűnözés kellős közepén.

A teljes naplószöveg:

Az almaszósz, az almaszósz,
ne hajíts bele galacsint,
mert arra int a vén kalóz:
jöhet utána palacsint’!
Veress Miklós

Két felkérés két laptól. Az egyik amolyan körlevél: a Forrás a tavalyelőtti Hiány-lexikon után jövő nyárra valamiféle „fölös-lexikont” állítana össze, abba kérnek szócikkeket. Érdekes, a hiányt valahogy érdekesebbnek tartottam, írtam is egy rakás címszót (lásd: javított link 2016: Hiánylexikon a Szembesülésben) – ez viszont egyelőre nem indította be a fantáziámat.

A másik felkérés névre szólóan az ukrajnai választásokra vonatkozott – de hát erről én nem merészkednék komoly lapba cikket írni. Itt a naplóban még csak-csak megengedek néhány megjegyzést (mint alább is), de érteni azért nem értek hozzá, meg hát nem is érdekel eléggé – így lemondtam azzal, hogy valami mást, általánosabbat esetleg írnék, amiben ezt is érinteném. Ám ez se nagyon jön most össze (hétfő a határidő). Bár tegnapelőtt végre megszűnt a fejfájásom, de aztán tegnap egész napon át és ma délelőtt is levélküldéssel vesződtem: lett volna 2 fontos küldeményem, de valami blokkolja a kimenő forgalmamat. Befelé sem túl jó, de azért lecsorognak az oldalak, pár levél is megjött, de elküldenem hosszabb ideje egyet sem sikerült. Ez teljesen kiborít, alig tudok mással foglalkozni: sorra próbálom a levelezőrendszereket és webes küldőket, és teljes odaadással, szenvedélyesen bosszankodom.

De azért valamennyit haladtam az UngParty-archívum előkészületével is. Jó kis rendszer lesz, talán eléggé átlátható. A négy év alatt felrakott irdatlan mennyiségű anyag most eléggé esetleges elrendezésű, régebbieket alig lehet megtalálni. No meg szinte félévente arculatot váltottam, és sajna nemcsak az oldalak színe vagy a betűtípus változott, hanem a rendezési elv, a struktúra, a keretek formátuma és hierarchiája is – most mindezt megkísérlem valamennyire összehangolni. Több havi munka! Felváltva foglalkozom ezzel, meg az új honlap építgetésével. Eközben gyakran gondolok arra, vajon ezt a barkácsolós weboldalépítgetős módszert nem lenne-e ideje egy korszerűbb (bár merevebb-lelketlenebb) php-s, adatbázis-alapú rendszerrel felváltani.

És ezek mellett a gigantikus problémák mellett még itt van ez a piszlicsáré ukrajnai helyzet is! Akaratom ellenére egyre jobban figyelni kezdtem az eseményeket – bár egyelőre sem felkavarni, sem lelkesíteni nem tudnak. Állítólag már lőttek is Ungváron. Hát tűzijáték mindenesetre volt tegnap éjszaka, az biztos.

*

Többekkel is beszéltem a napokban, akik velem ellentétben „benne élnek a világban”, a hivatalos híradásokon kívül arról is tudnak, amit „az emberek mondanak”, illetve valamilyen szinten maguk is részesei voltak-vannak az eseményeknek (egyikük például tagja egy helyi választási bizottságnak). Nem tudtam mindig eldönteni, szavaikban mennyi a rémhír, mennyi a tupírozás és mennyi a valós veszélyérzet, mi az, amiben inkább kételkedni kell, és mi az, amit tényszerűen lehet kezelni közléseikben. A hivatalos híradásokban szereplő elfogott 50 fegyveres például 400-ra növekedett. Azt is megtudtam, hogyan zajlik a szavazatok eladásának vetésforgó-módszere. A „karuszel” (szó szerint körhinta) lényege a következő. Bemegy a polgár szavazni, megkapja a céduláját, bemegy vele a fülkébe, de nem ikszel be semmit, be sem dobja, hanem zsebrevágja és kisétál. Elhagyja a szavazóhelyiséget, és kint, mondjuk egy közeli kávézóban már várják az ügynökök: ha ott a szemük láttára a megfelelő névhez írja az ikszet, ezért X összeget fizetnek neki. Átadja a kitöltött és megfizetett céduláját egy másik szavazónak, az beviszi a zsebében, bedobja, de a sajátját kitöltetlenül kihozza, és jön a kávézóba: beikszel, pénzt vesz fel, átad: a harmadik bedobja a másodikét, a sajátját meg kitöltetlenül kihozza. És így tovább. Az ügynökök érhtetően csak a szemük láttára beikszelt szavazatért fizetnek. A szavazók meg arra a jelöltre szavaznak, illetve abba a kávézóba mennek, amelyikben többet ígértek. De akadt, aki egész nap magánál tartotta a céduláját, járkált a piacon, a városban, és várta, hogy feljebb menjenek az árak.

*

Csöngéék osztályának a fele sztrájkol. Illetve gyűlésekre járnak, zászlókat lobogtatnak. A másik fele rendesen végigüli az órákat. Van iskola, ahol nem lehet megtartani az órákat, mert alig járnak be páran. Természetesen szavazati joggal nem rendelkező kiskorúakról van szó, akik gyakran szüleik biztatására vesznek részt a felvonulásokon és mítingeken, ahol aztán teljes odaadással csápolnak és skandálnak – és persze árulóknak tartják azokat az osztálytársaikat, akik erre nem hajlandóak.

*

Két passzus az eheti Kárpátalja c. lapból. Kovács Miklós ezt írja köszönetnyilvánításában:

„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felhívására az ukrajnai elnökválasztás hétvégi második fordulójában magyarlakta vidékeken is sikerült Viktor Juscsenko javára fordítanunk a választás eredményét, hitet téve ezzel a demokrácia és a magyarság érdekei mellett.”

A „Juscsenko győzött, győz-e a demokrácia?” című „elemző” cikkből:

„Ami Kárpátalját illeti, itt Juscsenko fölénye mind az öt választókörzetben meggyőző volt. Különösen a Beregszász központú 75. számú választókörzet eredménye figyelemre méltó, amelyhez a kárpátaljai magyarlakta települések többsége tartozik. Mint emlékezetes, ebben a választókörzetben az első fordulóban – Kárpátalján egyedüliként – Viktor Janukovics hatalompárti elnökjelölt szerezte meg a győzelmet a szavazatok 42,38 százalékával, miközben Viktor Juscsenko valamivel kevesebb, 40,77 százaléknyi szavazatot szerzett. A második fordulóban – miután a kampányba bekapcsolódott a KMKSZ is – valóságos földindulás következett be a szavazatok megoszlását illetően, hiszen Viktor Juscsenko a voksok 54,34 százalékát megszerezve győzött, míg vetélytársa csupán 40,81 százaléknyi szavazatot kapott.”

No és mit ír a Kárpáti Igaz Szó „A magyarokat nem sikerült megtéveszteni” című mai cikkében?:

„A második körben elkezdődött a nacionalisták fizetett csatlósául szegődött KMKSZ ellenpropagandája. A megfélemlítésen, a félreinformáláson alapuló erőszakos propaganda azonban nem hozta meg a kívánt áttörést. A kárpátaljai magyarok többsége nem hagyta magát becsapni.

Az eredmények ezt világosan jelzik. A várt fordulat elmaradt! Vegyük csak például a legmagyarabbnak tartott beregszászi járást. Itt az első körben utcahosszal győztes jelölt a második körben is megtartotta az előnyét. Bátyu, Bótrágy, Harangláb, Som, Jánosi, Beregújfalu, Nagybereg és a járás további tizenegy településén is a magyar érdekeket leginkább támogató Viktor Janukovics élvezte a nagy többség bizalmát.

[…] Szóval a magyarság döntő többsége maradt a korábbi véleménye mellett és nem hagyta magát befolyásolni, megfélemlíteni. S persze nem állt az ideológiai ellenség oldalára.”

Egyik szerint terhes, másik szerint szűz. Holott se-se. Csupán egy buta kurva.

*

Ahogy a híradásokat és elemzői véleményeket figyelem, egyre szaporodnak a lehetséges forgatókönyvek. A békés megegyezéstől Ukrajna kettéválásán át a nagy leszámolásig és a beláthatatlan következményű polgárháborúig mindenfélét emlegetnek. A szavazatok újraszámlálása vagy új választások kiírása lenne a legjózanabb megoldás – de a józanság, félő, fogyóeszköz mostanában. Félmegoldással egyik oldal sem érné be szívesen és igyekszik elkerülni minden olyan rendezési verziót, amely vesztesnek mutatná. Afféle kompromisszum se nagyon kínálkozik, amelyben mindkét fél győztesnek érezhetné és tudhatná magát.

*

Puccs? Forradalom? Nemzeti mozgalom?

Ez az egész cécó (sőt: cicó, jó Woody nyomán) rég nem a népharagról és nem a népakaratról szól, nem arról, hogy a fellázadt istenadta nép elkergeti a rossz királyt. A tömegek, mint általában, felsőbb érdekek játékszerei – még akkor is, ha esetleg tőlük, belőlük indul spontán módon a megmozdulás. (Bár nekem erről is vannak kétségeim. Meggyőző biztatás kell ahhoz, hogy utcára vonuló szándék ébredjen valakiben.) Amint pedig szavát hallatja a tömeg, azonnal akad egy vátesz, egy párt, egy mozgalom, aki/amely azonnal kisajátítja magának a népet és ettől kezdve az ő nevében beszél. A nép meg azt hiszi, aki ott szónokol, valóban őt képviseli. Aztán amikor hatalomra segíti, kiderül hogy…

Nem, nem hiszek a jó hatalomban, a lakosságbarát államban, a népbarát kormányban. Úgy általában sem, de ebben a térségben kivált nem, mert itt a despotizmusnak és a személyi kultusznak évszázadosak a hagyományai, mert itt a jogrendnek mindig is fölötte állt az össztársadalmi korrupció, mert a vallási és világi hatalom errefelé mindig is elnyomandó alattvalónak tekintette a pressziót általában eléggé jól tűrő népet. Mert hát, persze, kettőn áll a vásár. (Cinikus féligazsággal szólva: minden népnek olyan az uralkodója, elnöke, kormánya, amilyent megérdemel.) Ukrajnában nem ért meg még a helyzet arra, hogy akár egy össznépi felkelés vagy polgárháború árán a nyugati értelemben vett polgári demokrácia megszülessen. Erre csak nagyon erős külső befolyás kényszeríthetné rá – és akkor is évtizedekig tartana. Ha nincs erős külső normaszabó erő, akkor bármilyen új és tiszta erők kerüljenek is hatalomra, öt perc múlva elfeledkeznek a nép érdekéről és tíz perc múlva már ott csücsülnek a korrupció és a gazdasági bűnözés kellős közepén.

Az erős külső befolyások, persze, léteznek. Épp csak kétfélék, ellenkező előjelűek. Az őszinte és lelkes felkelők feje fölött, messze magasan ott vannak a kőkemény nemzetközi nagyhatalmi érdekek. Emitt az újra világhatalmi ambíciókat tápláló Oroszország, amott az USA és az egyesült Európa. Dehogy a kijevi barikádokon dől el Ukrajna sorsa!

Alább ereszkedve aztán ott vannak az országon belüli, ugyancsak kérlelhetetlennek mutatkozó csoportérdekek. Ám minden látszólagos keménység ellenére – ebben nincsen kétségem – ezek sokkal hajlamosabbak „a nép” feje fölött egymással alkut kötni, mintsem szolgálatára elszegődni. (Ha ez most sikerült volna, már senkinek sem kellene fáznia a téli utcákon és tereken.)

*

Én nem szeretem ezt az országot, nincsen rá semmi okom. 1993-ban, azaz 11 évvel ezelőtt a még nagyon fiatal Ukrajnáról ezt írtam: „munkámmal, mindennapi életemmel egy olyan országhoz kötődöm, amelynek felemelkedésében nem hiszek, amelynek vezetésével, államrendszerével, hatalmi és hivatali struktúrájával közösséget vállalni nem tudok, amelyet hazámnak nem tekintek, amelyre büszke nem vagyok – és amelyből szívesen el is távoznék, ha nem tudnám, hogy a szülőföldem iránti szerelem örök honvággyá keseredne” – e tekintetben véleményem nem sokat változott azóta. Akkoriban 10 évet adtam a „független és szabad” Ukrajnának. Lehet, hogy nem is tévedtem sokat?

Amikor a Szovjetunió oszlásnak indult, azt mondtam, az teljesen rendjén van, hogy összedől a birodalom – csak ne az én fejemre hulljanak a törmelékek. Most, hogy Ukrajna eresztékei recsegnek-ropognak, hasonlót érzek. Percig sem siratnám, ha szétszakadna vagy akár meg is szűnne. Nem ettől tartok – hiszen ki nem állhatom az almaszószt, – hanem attól, hogy téved a vén kalóz, és nem jön utána palacsint.

Juskovics & Janucsenko

Népszavazás a kettős álomporgárságról: igazi politikai „itt a piros, hol a piros”. De sokan elhiszik, hogy az igen vagy a nem alatt ott lapul a megoldás!

*

Nem tudom, mennyire normális dolog, de teljesen hidegen hagy, ami Kijevben (és már Ungváron is) történik. Valahogy nem sikerül átéreznem, hogy mindez voltaképp az én bőrömre is mehet. Nem látom a tétjét ennek a forradalmi helyzetnek, nem tudom elképzelni, hogy bármi gyökeresen megváltozhatna ebben az országban attól, hogy ilyen vagy olyan csoportérdek fog érvényesülni. Persze belátom, hogy ez bizonyos fokú politikai rövidlátás, de engem e percben inkább az érdekel, lesz-e gazdasági felívelés, kibontakoznak-e az emberibb civilizációs viszonyok, lábra kap-e valami igazibb demokrácia, visszaszorul-e a korrupció és a bűnözés, és hát, persze: kedvezően alakul-e a helyzet a nemzeti kisebbségek, így a kárpátaljai magyarság számára – és eléggé kevéssé foglalkoztat, ki lesz az, aki ezt nem valósítja meg. Sajnos szkepszisem nagyobb annál, semhogy abban bízzam: akár valamiféle „nemzeti” forradalom, akár ennek az ellenkezője valóban jót hozhatna számunkra.

Csalással választást nyerni: rút dolog (de vajon nem csalt-e a másik fél is?). Forradalommal helyreállítani az igazságosságot: érthető, de kétes kimenetelű törekvés. Globális értelemben hasznos lehet, ha előre mutató változás történik – de ki tudja ebben a helyzetben, hogy merre van előre? Van-e olyan nemes cél, ami szentesíti a káoszhoz, esetleg országos anarchia alakulásához vezető eszközt? Kinek lesz jó, ha elszabadulhatnak a szélsőséges indulatok, és a rendcsinálók élvezkedve elkezdenek rendet csinálni?

Annyi bizonyos, hogy a felhergelődött sátorverő tömegek elszántnak látszanak, mint ahogy az ellenzék szószólói sem engednek elképzeléseikből. A hatalom pedig egyelőre kivár, de önként aligha mond le, hacsak át nem állnak a karhatalmi erők is. Eljött a pillanat, amikor a kapanyél is elsülhet. Bárhogy is, én semmi jóra nem számítok, de voltaképp mégsem tartok semmi rossztól. Hidegen hagy a dolog, mintha bensőmbe is jutott volna a ma lehullot 20 centis hóból.

De sokszor megírtam már, mit mondott néhány féldeci után Vereczkey Béla barátom édesapja a rendszerváltás utáni első elnökválasztás idején: „Nem mindegy nekünk, kárpátaljai ruszinoknak, hogy a doni kozákok kit választanak atamánnak?”

Ami bánt, az kizárólag az, hogy vezetői a magyar lakosság egy részét is belehergelték ebbe az áldatlan és számunkra idegen helyzetbe, amelyben az -enkók és -vicsok vívják elszánt hatalmi harcukat.

*

Három napig távol voltunk: Bp., Baja. Az időjárási frontok közben keresztül-kasul jártak a fejem fölött, nem csoda, hogy már induláskor megfájdult, és azóta sem tud elmúlni erősödő-gyengülő migrénem. Ennek ellenére sikeres út volt, mindent elintéztünk, amit terveztünk, és a barátkozás meg a családi együttlét is szépen belefért. Istvánéknál már várt a Judit-vásárolta tolókocsi: azonnal beleültem és rallizni kezdtem, amit aztán Baján bátyuéknál, majd Nyíregyházán Fórizséknál folytattam. Érdekes fejlemény: számomra ez most nem kötöttséget, hanem mozgékonyságot, nagyobb szabadságot jelent a járókeres szerencsétlenkedéshez képest. A biztonságérzetem is sokkal nagyobb. (Lehet, hogy ezért nem érzem át a politikai bizonytalanság veszélyeit??) Köszönet hát minden közreműködőnek.

*

Népszavazás a kettős állampolgárságról: igazi politikai „itt a piros, hol a piros”. De sokan elhiszik, hogy az igen vagy a nem alatt ott lapul a megoldás!

Duray-szimbolizmus

Megint egy olyan helyzet, amikor kitárul a nagy magyar kebel és kiömöl belőle a tenger sirám és könyör, emailok által hordatik körbe a végveszély véres kardja, zászlaink fölött vijjog a sors turulja és percek alatt hiánycikké válik a nemzeti féltégla, mert nem csupán a nagy magyar szegynek az ő megdöngetésére használtatik, hanem fejéhezvágására azoknak is, akik nem így, nem ezt, nem ezért. Igaz, akad, aki a tégla helyett, nyilván humanitárius okokból, puhább szavakkal hajigálózik, mint például Duray a szarral.

Nincsen nap, hogy ne kapnék egy-két felhívást, körlevelet, továbbküldendő közleményt a kettős állampolgárság ügyében. Szerzők és továbbküldők tekintetében széles a szórás erdélyi plébánostól ismeretlen magyarországi ifjúsági szervezetig, nyugati védegylettől budapesti újságíróig, tudományos intézettől szórványtestületen át irodalomtörténészig. Más szempont híján leginkább aszerint állítom fel a tetszési sorrendet a jobbnál jobb szövegek között, hogy melyikben hány nagybetűs szó található a mondatok belsejében. Például: Szent István Országa, Testvéri Szeretet, Trianonkor (sic!), Népszavazás, Anyaország, Nemzet, Igent az Életre stb. Sokat nyomnak a latban a csupa vagy majdnem csupa nagybetűs szavak: OTTHON, HAZA A MAGASBAN, IGAZ MAGYAROK, IGENt, MEGMARADÁSunkat, és persze a valódi tulajdonnevek magas száma sem kerüli el a figyelmemet Szűz-Máriától (sic!), Árpádon és királyainkon át nemzeti költőkig és politikusokig. Hát igen. Sőt, hogy stílszerű legyek: Hát Igen. Vagyis inkább Hát Nem!

Megint egy olyan helyzet, amikor kitárul a nagy magyar kebel és kiömöl belőle a tenger sirám és könyör, emailok által hordatik körbe a végveszély véres kardja, zászlaink fölött vijjog a sors turulja és percek alatt hiánycikké válik a nemzeti féltégla, mert nem csupán a nagy magyar szegynek az ő megdöngetésére használtatik, hanem fejéhezvágására azoknak is, akik nem így, nem ezt, nem ezért. Igaz, akad, aki a tégla helyett, nyilván humanitárius okokból, puhább szavakkal hajigálózik, mint például Duray a szarral.

A másik oldalon meg ott van ez a mulatságos showman-miniszterelnök. Jó kis műsort nyomott le Havassal a TV2-ben, már majdnem olyan volt, mint a Heti Hetes.

[Azért hogy valami értékelhető és értelmes dolgot is felhozzak: a MTA KI és a TLI egy remek honlapot indított ez ügyben, ajánlhatom mindenki figyelmébe: http://www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu/]

A kárpátaljai magyarok aggodalmasabbjának azért most van izgulni valója. Ezt a kettősállampolgárságosdit időben megelőzi a most vasárnap esedékes ukrán elnökválasztás. A ma megjelent két legjelentősebb és legnagyobb példányszámú magyar lap „természetesen” homlokegyenest ellenkező véleményeket sulykol, még ám szenvedélyesen, mély meggyőződést mutatva. Számomra egyformán gyomorforgató mindkét fene nagy elkötelezettség, és valahogy a felsorolt érvek és ellenérvek nem arról győznek meg, hogy bármelyik jelölt jól jöhet a magyar kisebbségnek, hanem hogy mindkettő épp eléggé rossz. Van véleményem arról, le is írtam többször, hogy melyik a kevésbé az, melyik nem a kútba, csak a kávájára (a Duray-szimbolizmusnál maradva), de hogy bármelyik mellett is le kellene tennem a voksomat, az meg sem fordul a fejemben. Már csak azért sem, mert látom, kik és mik azok, akik/amik mellettük agitálnak. És sajnos azt sem nehéz kitalálni, hogy milyen érdekektől fűtve.

Az egyetlen érdekes, mondhatni pikáns mozzanat, hogy a KISzóban Fodó Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke épp az ellenkezőjét mondja annak, mint amit Kovács Miklós, ugyanannak a szövetségnek a tényleges elnöke mond a Kárpátaljában. Ez így azért egyre szebb.


Más: Honlap optimalizálás – Tömeges. SMS-küldés

Vagy ha nem, hát kisnyúl!

Mégsem tud a kormányon lévő magyar baloldal lemondani arról, hogy válaszpolitizálást folytasson. A jobboldal által támogatott kettős állapolgárságot célzó népszavazástól sarokba szorítva most belenyúltak az új nemzetstratégia bűvös cilinderébe és kihúzták a külhoni útlevelet, meg a Szülőföld Alapot, meg a befektetési támogatást. Pontosabban ezek kilátásba helyezését.

Ami a vázolt elképzelést illeti (pl. Hiller ma a Nap TV-ben), talán nem teljesen rossz. Legalábbis jobb, világosabb, mint az a szerencsétlen státustörvény magyarigazolványostul vagy a szimbolikus politizálás ködébe vesző kettős állampolgárság. Ami nagyon nem tetszik, hogy ezzel a farbával most, egyfajta kényszerhelyzetben jöttek elő, így nagyon is meg lehet kérdőjelezni mind az átgondoltságát, mind azt, mennyire komoly és őszinte ez az elhatározás, és mennyire elkeseredett kísérlet arra, hogy a határon túliak kérdéskörének tematizálásában átvegyék a kezdeményező szerepet.

Bárhogy is: a dolog annyit ér, amennyi majd úgy valósul meg belőle, hogy több problámát old meg, mint amennyit felvet. A külhoni magyar útlevél mindenesetre eléggé „ilyen állat nincs is” dolognak fest. Megpróbáltam elképzelni, vajon hogyan kerül ez majd összhangba a vízumtörvénnyel. Az értelme nyilván az, hogy ez magyar útlevél lesz (nem ukrán, román, szerb, stb.), tehát magyar vízum nem kell bele. Ellenben – esetünkben – ulrán állampolgárok kezébe kerül, akikre viszont vonatkozik a vízumkényszer. Ha ez megmarad, akkor mi értelme az egésznek? Na jó, mondjuk lesz egy törvény, hogy a külhoni magyar útlevéllel rendelkezők mentesülnek a vízumkötelezettség alól, annak ellenére, hogy ukrán állampolgárok. Mit szól ehhez az EU? És az ukrán fél?

Végiggondoltam a határátkelést is. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy az ukrán oldalon is jó lesz a magyar útlevél: oda, úgy sejtem, továbbra is az ukrán kell. Az ember bemutatja, belebélyegzik, hogy kilépett. A Tisza hídon egyik útlevél el, másik elő, a magyar oldalon már azt mutatom. Visszafelé meg fordítva. Mint egy kémfilmben. De mivégre is? Ha van ukrán útlevelem, azzal amúgy is átmehetnék! Aha, de nem kell bele vízum. Habár, ha jól sejtem, az ukrán oldalon most megnézik, hogy van-e benne, mint ahogy a kocsibiztosítást is ellenőrzik, habár egyik sem „nekik” kell, de csak azt engedik tovább, akinek mindene megvan ahhoz, hogy a túloldalon beengedjék. Vajon majd elfogadják, hogy a vízumtalanokat is ki kell léptetniük, ha van magyar útlevelük? Esetleg elkérik és megnézni azt is?

Ezek persze csak találgatások. Mint ahogy azt is csak tippelgetni lehet, mire jó majd az a külhoni útlevél belhonban, mire jogosít? Munkavállalás, továbbtanulás, egészségügyi ellátás, tartózkodási engedély, letelepedés? Vagy ez is csak leginkább arra lesz jó, amire a magyarigazolvány: ki lehet tenni a vitrinbe és marha büszkének lehet rá lenni, ha másra éppen nincs is mire.

No, az igénylés és megszerzés módját nem is merem végiggondolni: ha itt, helyben lehet megkapni, akkor újabb irodák, újabb etnobiznisz, újabb nemmagyar magyarok. Ha odaát kell megkapni, akkor hogy érte menjen az ember, előbb ukrán útlevelet kell szerezni, és persze – vízummal…

A Szülőföld Alapról és befektetési támogatásról még az útlevélnél is kevesebbet tudni; de azért rémlik nekem, mintha lenne már egy Illyés meg egy Új Kézfogás Alapítvány. A melegvizet talán mégsem kellene újra feltalálni.

Na, állítólag holnap a MÁÉRT-on majd mindent kellőképpen megvilágítanak. Vagy ha nem, hát kisnyúl. (A cilinderből.)

*

Egészen tegnap estig az ukrán választási bizottság honlapján még Janukovics vezetett kevesebb, mint 1 százalékkal, és a fel nem dolgozott szavazatok aránya nem volt 3 %-nyi. Tegnap estére végre ezt is összeszámolták (?) és ez megfordította az eredmény, Juscsenko jött ki győztesnek, fél százalék előnnyel. A dolog eléggé érdekes; meglehet, valóban Juscsenko vezetett már korábban is, csak „vonakodtak beismerni”.
A napokban a szocialisták bejelentették, hogy Juscsenkót támogatják, így a két dolog együtt már eléggé valószerűtlenné teszi, hogy Janukovics nyerhet a második fordulóban. Én ezeket a fejleményeket a kárpátaljai magyarság jövőbeni kilátásait illetően nem tartom kedvezőnek – de ne legyen igazam.

*

A keddi KISzó részletezte az UMDSZ korábbi bejelentését, hogy pártot alapít (a kezdeményező bizottság elnökének Dupkát választották!), a holnapi Kárpátalja pedig közli a KMKSZ pártalapításának a hírét, ami az MTI révén már bejárta a magyar sajtót. Elvben tehát rövidesen két magyar pártunk lesz. Bár a személyrag használata itt eléggé indokolatlan, mert én ugyan egyiket sem tudom magaménak tekinteni és már megalakulása előtt tiszta szívből utálom mind a kettőt.

Viktorgyűjtők

Ó jaj, a KMKSZ-nek most már eggyel több Viktorja van, mint az UMDSZ-nek!

Mi jöhet még!? A KMKSZ pártot alapított, szövetséget kötött Viktor Juscsenkóval és bedobja magát a választási haccacáréba. Vajon meddig lehet még elmenni a magyarság megosztásában?

Miklóselnök nyíltan kimondja: azal a céllal szállnak ringbe, hogy megváltoztassák az első forduló után kialakult helyzetet, miszerint Kárpátalján egyedül a magyar többségű választókerületben nyert Viktor Janukovics (szerintem nagyon is érthető és ésszerű okokból). A Viktorgyűjtő nem így gondolja: „az elnökválasztás második fordulójában a KMKSZ-nek a hatalmi törekvések ellensúlyozásával és igen aktív kampányolással meg kell fordítani az eredményt a magyarlakta településeken. Meg kell szüntetni a kárpátaljai magyarság szempontjából igencsak visszás helyzetet, hogy miközben egész Közép- és Nyugat-Ukrajna az ország európai integrációját szorgalmazó Juscsenkóra szavazott, addig a kárpátaljai magyarok az Ukrajnát Oroszország felé húzó donyecki orosz elnökjelöltet támogatták voksaikkal – emelte ki” Kovács (MTI-hír). Azt természetesen elfelejtette kiemelni, hogy Juscsenkót nem az európai integráció iránti (szerintem eleve kétes) elkötelezettség, hanem a nagyukrán (na jó, mondjuk így:) „túlfűtött nemzeti érzés” tette nyerővé Nyugat-Ukrajnában, és azon belül is főként a legnacionalistább gócokként számon tartott körzetekben. Aligha kétséges, hogy éppen ők látják benne, és nem alaptalanul, nemzeti álmaik majdani beteljesítőjét. No de hogy mi is velük álmodjunk??

A szakadás így a magyarságon belül minden eddiginél mélyebbé válik: a két nagy szervezet a két szembenálló elnökjelöltet támogatja, még ám teljes mellszélességgel, és a szerencsétlen magyar lakosságot már nemcsak a nagypolitika, hanem saját vezetői is két különböző maszlaggal >>

 >>>a teljes szöveghez

Kátrányos helyzet

Még a múlt héten történt, hogy talán évtizedes szünet után étteremben voltunk. Báthoryékkal töltöttünk vacsora mellett néhány kellemes órát: István 50 éves lett (még a múlt hónap elején), én felköszöntöttem, amire ez a meghívás volt a válasz. Bár a gyerekeinktől évek óta folyamatosan halljuk, hogy milyen jó helyek nyíltak és működnek Ungváron, azért a választék és a minőség dolgában voltak kételyeink. Ezek most szerteoszlottak: a kellemesen csendes, ugyanakkor elegáns vendéglő semmiben sem marad alatta egy megfelelő magyarországi vagy akár Bp-i műintézménynek. Az étlap gazdag, a kiszolgálás kifogástalan, ami mondjuk alapkövetelmény, de teljesen természetesen kezelték a személyes és különleges igényeket, amiből én leginkább azt szűrtem le, hogy végre megváltozott az a régi szemlélet, amely a vendéget szükséges rossznak tekintette. A kávé pedig olyan finom volt, amilyet csak kevés helyen ihatni.

Az árak persze az itteni keresetekhez képest eléggé magasak, de azért alatta maradnak a megfelelő kategóriájú Mo-i éttermek árainak.

Ami pedig kifejezetten kedvemre való volt: a kellemesen friss levegő (semmi dohányfüst) és a nagyon halk és jó zene. Hogy István és Zita háta mögé lesve egy szépen berendezett akvárium különleges halait figyelhettük, az már a hab volt a virtuális születésnapi tortán.

N. Judit telefonált Bp-ről: emailban akarta elküldeni, de végül inkább felolvasta a velem készült tv-interjú felkonfját és szövegét. Mivel kb. félórás anyagot vett fel és 3 perc kerül adásba, így eléggé féltem attól, hogy a legsemmitmondóbb, leglangyosabb mondataim kerülnek majd egymás mellé, illetve azokra a kérdésekre adott válaszaim, amelyekről előre megegyeztünk, hogy nem kerülnek szóba. Most, hogy Judit ismertette, mit vágott össze, megnyugodtam. Talán az adót és a sugárzás időpontját is elárulhatom: DunaTV, nov. 7. délelőtt 10 óra: Magyarok – a 100 perces műsor egésze Kárpátaljáról szól, ebben 3 perc az irodalom, és ez velem van kitöltve. Hát magam is kíváncsi vagyok, hogyan illeszkedem majd „a tájba”. (Éva ellenben éppen most mondott le 2 db interjút egy helyi lapnál…)

Csak a tényközlés szintjén két olyan témáról, amit kerülni szoktam naplómban; hallgatni róla mégis elkendőzésnek gondolnám. Mindkettőt illetően egy-egy jó hír. Végre szerződéskötésre került sor a tavasszal meghirdetett és nyár elején már megítélt ösztöndíj-támogatásunkat illetően (nem kapkodták el). A másik: P. Judit nagyvonalú segítsége révén tolószékhez jutok (köszönet érte). Interneten megrendelte, már nála van Berlinben, jövő héten Bp-re kerül; bármikor mehetünk érte. Nem kell majd félnem, hogy újra feldőlök járókeretes lépkedésem közben. El is határoztam, hogy néhány barátunk részére rendezünk egy tolószékavató ünnepséget.

Csönge nem kis meglepetésemre a Képzelt riport és a Harmincéves vagyok zenéjét hallgatja – és nagyon tetszik neki. Nekem ugyan mindkettő megvan bakelitlemezen (az összes LGT-vel együtt), de most kölcsönbe megkapta CD-n, persze begrebbeli magának. Antinosztalgikus beállítottságom ellenére alighanem én is révedezve fogom majd hallgatni. Alig voltam idősebb nála, amikor ezen a zenén éltem. A Harmincéves vagyok-ot megnézni pedig egyenesen Moszkvába utaztunk fel – akkor, 1980-ban, oda könnyebb volt, mint Bp-re… De ez nagyon régi történet, többször megírtam.

Miután már minden lehetséges és agyonhirdetett korpa elleni sampont és szert kipróbáltunk, Éva most egy nyírfa-kátrány tartalmú szappannal és samponnal kísérletezik a fejemen. Kicsit ugyan „büdös, ále jó”, úgy tűnik, hatásos. Így hát hendikep-gyűjtő szenvedélyem újabb trófeával bővült: most kátrányos helyzetű lettem.


Olvasd ezt is: Honlap szöveg tartalom optimalizálása

Kettős állampolg

Úgy tűnik, a Gyurcsány-Hiller vezetés felvállalja, hogy fellép ezekkel a határon túlra kacsintgató ostoba akciókkal szemben: kimondták, hogy a kettős állampolgárság ügyében a NEMmel való szavazást javasolják a lakosságnak. Ez őszinteségre és bátorságra vall. Ezt a kemény kiállást mulasztotta el 2002-ben a Medgyessy-Kovács kurzus, amikor elkezdte szétmasztolni a státustörvényt, ahelyett, hogy az egészet kidobták volna az ablakon. Az ellenzéktől a baloldal így is, úgy is megkapja a nemzetietlenség, idegenszívűség stb. vádját, akkor meg miért menjen be ezekbe a „nemzeti” csapdákba. Sokkal tisztább és becsületesebb megoldás felvállalni, hogy alapvetően más alapokra kívánják helyezni a nemzetstratégiát. Azt persze nem tudni, pontosan mi az elképzelésük, és ebből mit és hogyan tudnak megvalósítani.

Zalatnay Cini mint börtönkönyvtáros >>>a teljes naplóhoz

Halloween

Csönge nov. elsején

Csönge Halloween-korA legjobb vicceket egész életemben
november elsején mondta el fivérem

– érdekes, hogy ez a Bereményi-írta Cseh Tamás-dalszöveg másképpen élt az emlékezetemben, így: A legjobb vicceklet családom / november elsején mondta el. Most, hogy idézni akartam, rákerestem az interneten, és kicsit csodálkoztam az eltérésen.

Tegnap kis családom Beregszászban járta a temetőket és hozta rendbe a sírokat. Ez a hagyományos foglalatosság Csöngét nem akadályozta meg abban, hogy estére már egy új divatnak hódoljon és imígyen menjen ki a városba embereket ijesztgetni >>további képek és teljes napló