Interjuj!

Eléggé sokáig tartott, amíg a kamerát és a világítást beállította (a közel egyórás folyamat részletezésétől inkább eltekintek), a hangpróba szerencsére elsőre sikerült. Persze nehéz úgy dolgozni, ha a riporter egyszemélyben fővilágosító, hangmérnök, szerkesztő, rendező és gyártásvezető is, de én inkább türelemmel viseltem a hosszas előkészületeket, ez még mindig jobb annál, mint amikor öten-hatan megszállják a terepet, és mégsem megy gyorsabban a dolog. – No, első kérdés. Min dolgozom most…

*

Nem enged el a regényem. Úgy csimpaszkodik belém, mint kis majom a mamája bundájába, közben lefoglalja mindkét kezemet, hogy semmi más érdemlegeset ne tudjak csinálni az ő újbóli végigtetvészésén kívül. Bár hányszor érek az utolsó oldalára, mindig ott a kényszer, hogy elölről kezdjem. És megint találok már az első oldalakon javítani valót.

Arra gondoltam, lassan lenne mivel megtölteni az Ami a Szembesülésből kimaradt című könyvet.

Pihenésképpen néha kicsit bütykörészem a januári indulásra szánt új honlapot. Még sehol sem tartok vele, a dizájn sincsen teljesen készen (pedig roppant egyszerű lesz), a strukturát pedig csak kóstolgatom. Közeben (régi hibám) óhatatlanul tartalmat is szerkesztek, most épp egy olyan oldalt állítottam össze, amelyen különböző években keletkezett önvallomásaim olvashatók majd.

Úgy fest, sikerült közös elképzelést kialakítanom egy e-book-kiadóval, és talán még az idén beindul náluk egy sorozatom. Addig egyeztetgettünk, míg olyan formát találtunk, hogy se a digitális megjelenés ne rontsa nyomtatott könyveim kiadási esélyeit, se a leendő e-bokkok ne fedődjenek át a korábbi nyomtatottakkal. Az első anyagot máris várják tőlem, de más munkáim miatt én kértem kis haladékot.

*

Csönge és Kolos most érkezik Mo-ról, Éva éppen kiment értük Csapra. Mégis megegyeztek a közös utazásban. Képezelem, mennyit civakodtak Bp-tól hazáig.

*

Korábbi riasztóan rossz élményeim és majdnem-fogadalmaim ellenére megint bementem a tévések utcájába. Pontosan csak egy tévésébe… (Illetve hát ő jött be a Manzárdunkba.)

J. 13 éve még az ungvári rádiónál dolgozott, közeli ismeretségben voltunk, a szép emlékű Balla Gyula által szervezett két közös utazáson is részt vettünk (Gárdonyba, Erdélybe). Aztán férjhez ment egy bukaresti magyar operatőrhöz. Most Bp-ről hívott fel azzal, hogy 100 perces anyagot készít Kárpátaljáról, lesz benne kultúra és irodalom is, 3 percet szeretne velem felvenni. A régi barátságra tekintettel beleegyeztem – meg hát: nyilván a hiúság is felébredt bennem. Kicsit ugyan riasztott, amit előzetesen mondott, mi is érdekelné „tőlem”, de biztam abban, hogy helyben majd másképp alakul a dolog.

Erre hétfőn került sor. Előbb elmeséltettem vele az elmúlt 13 évét férjhezmenetelétől és elköltözésétől kezdve. Bukarestben nem sokáig időztek, Székelyudvarhelyen laktak egy évtizednyit; kapcsolatuk válással végződött, és J. egy éve Mo-n él 10 éves fiával, szabadúszóként a …TV-nek készít anyagokat.

A munkára térve megerősítette: az irodalmi körökről kellene beszélnem. No, mondtam, ez nem fog menni, mert én egynek sem vagyok tagja. És eléggé részletesen elmeséltem, milyen manapság idehaza az én irodalmi státusom. Rendben, akkor csinál velem egy 3 perces kis önálló riportot. Hát jó. Pár dolgot megbeszéltünk előre, én kértem, hogy a múltról és írótársaimról lehetőleg ne kérdezzen, ezt ő is így gondolta, viszont nagyon szívesen beszélek a saját mostani munkáimról.

Eléggé sokáig tartott, amíg a kamerát és a világítást beállította (a közel egyórás folyamat részletezésétől inkább eltekintek), a hangpróba szerencsére elsőre sikerült. Persze nehéz úgy dolgozni, ha a riporter egyszemélyben fővilágosító, hangmérnök, szerkesztő, rendező és gyártásvezető is, de én inkább türelemmel viseltem a hosszas előkészületeket, ez még mindig jobb annál, mint amikor öten-hatan megszállják a terepet, és mégsem megy gyorsabban a dolog.

No, első kérdés. Min dolgozom most.

Szerénytelenség nélkül elmondhatom, eléggé rutinos nyilatkozó vagyok, és ha azt mondják, 3 perc van rám szánva, akkor én két és fél perc múlva lekerekítem a mondandómat és 2.40-kor egy utolsó mondattal leeresztem a hangomat. Most is így akartam, kezdtem vázolni a regénymunkámat, de J. elég hamar közbekérdezett: és mások írnak mostanában Kárpátalján regényt? Mintha arról lett volna szó, írótársakról nem kell nyilatkozom. De ha már kérdezve volt, elmondtam, ki és mit. Na, akkor újabb kérdés, az előzőhöz nem kapcsolódó… Hát beszéltem vagy 15 percet mindenféléről, amit kérdezett meg ami éppen eszembe jutott. És nem igazán értettem a dolgot, miért nem fejezzük be végre… Szórakozottságomban vagy idegességemben elkezdtem ujjamra csavargatni az ingemre csippentette mikrofon drótját, a sistergés behallattszott J. fejhallgatójába is, és végre leálltunk. Azt hittem vége, de nem: más helyzetben (a számítógép előtt ültömben) felvettünk még vagy kétszer 10 percet. Beszéltem szinte mindenről. A végén főleg az internetről. És amikor J. már vagy hatodszor kanyarodott vissza az általam kerülni kívánt témához „És a kárpátaljai irodalom?” kezdetű kérdésével, akkor kicsit begurultam, és el is mondtam, hogy felejtsük már végre el ezt a fogalmat. Riporterem pedig örvendezett, mert szerinte az ez utolsó perc remek befejezés lesz.

Hát nem tudom. Én nagyon gyenge hatékonyságnak érzem, ha 30 percet kell beszéltetni valakit 3 perc használható anyag kedvéért. Lehet, hogy ilyen rossz alany vagyok? Ezek után fogalmam sincs, mi kerül abba 3 percbe. (Bár J. megígérte, hogy elküldi a szöveget.)

Ellenben van egy halvány sejtésem, hogy az egész ki fog maradni a műsorból. Mondtam is J.-nek, nem mégis inkább Vári Fábiánt kellett volna megkérdeznie, ő biztosan pontosan azt mondta volna, amit a …TV-s szerkesztők hallani szeretnének.

keresztény jóga

A „keresztény jógáról” beszél ájtatos hangon a rádióban egy keresztény nőguru, aki a testi- és lelkigyakorlatok vezetése mellett gyógyít is. A Jézus tanítására alapuló jóga igéjét hirdeti. Hmmm.

Nem vagyok semmilyen hittétel elhivatottja, sőt, és ugyan kétlem, hogy a bármiféle dogmákhoz ragaszkodó merev gondolkodás hasznos lenne (még egy sőt), de azért szerintem a jóga annyira elválaszthatatlan a keleti világnézettől, a meditációnak mint gondolat nélküli lélekürülésnek a gyakorlatától, a nirvána abszulútumára és a lélekvándorlásra alapuló vallástól, a Parabrahmától és az Atmától, hogy otromba dolog egy lényegétől teljesen idegen megváltásmítosz hitvilágába beleerőszakolni. Felfogható ugyan a jóga pusztán fizikai tréningnek, légzéstechnikák, mozdulatok és testtartások begyakorlásának, felfogható továbbá életmódként és lelki beállítódásként, akár vallásfüggetlen spirituális rendszernek is, azaz a mögöttes hitbéli és világnézeti lényeg ismerete és elfogadása nélkül is jól alkalmazható (nyugati kultúrában nevelkedettek számára alighanem ez a célszerű út), de ha már vallási, filozófiai környezetbe helyezzük, akkor nem szakíthatjuk el gyökereitől (gondolom én) és nem húzhatjuk rá a kereszténység kényszerzubbonyát. Engem az taszít a leginkább >>>tovább a teljes szöveghez

Déry-díj

Keresztury, Berniczky, GrecsóKeresztury, Berniczky, Grecsó – mint díjazottak. Réz Pál, Lator László, Závada Pál – mint kurátorok… Egy szerény, meghitt, csendes ünnepség…

…A múlt héten voltunk Pesten a Déry-díj átadásán, István fotózott is, de az ott  készült felvételekből csak most tudtam elkészíteni az oldalamon látható gazdag összeállítást. [Ugyanitt közlöm egy fonikus költeményem előkészületeinek dokumentumfotóit.]

Most lett időm arra, hogy a Bp-en töltött néhány napra visszanézzek és az ott készült fotókat beszerkesszem. Először is idetűzőm a NOL-os távnaplóba írt érdemi részeket, hadd legyenek meg itt is ezek a szövegek:

okt. 15.:

Tegnap szerencsésen megérkeztünk Istvánékhoz.
Előtte épp annyit álltunk a határon, mint amennyi idő alatt aztán Záhonyból eljutottunk Budára. Jól indult az átkelés, de bent az ukrán vámterületen aztán lelassult, majd befagyott a sor. Vagy egy óra hosszat tapodtat sem mozdultunk. Ilyesmi azért az utóbbi időben ritkán esett meg velünk. Miután végre kezelték az útlevelünket, félreállítottak egy külön sorba. A többi megindult, a miénket pedig nem engedte tovább egy határőr. Na, adtam én neki hideget, meleget. Addigra jó ideges lehettem, üvöltözve fenyegettem, és azzal vádoltam, hogy persze, a haverokat engedi, meg azokat is, akik odanyomják a pénzt. Láttam ám! Azonnal mondja meg a nevét, újságíró vagyok, megírom, hogy micsoda disznóságok zajlanak itt. Meglephette a dolog (ahol 100 átkelőből 99 gázolaj-csempész, ott ritka az ilyen hangnem. Kezdte mondani, hogy a magyarok átszóltak, „eltört” a komputerrendszer, ne engedjenek át ukrán rendszámú kocsikat, mert nem tudják regisztrálni. De én ordítottam tovább, amíg fel nem engedett a hídra. Újabb óra alatt át is értünk… Az EU-határt őrző húszévesforma útlevélkezelő így szólította meg Évát: „Szevasz. Hová utaztok?” Mivel a dühömet a túloldalon már levezettem, ezen csak kuncogni tudtam. Máskor még azt is kikérem magamnak, ha a keresztnevemen szólítanak.
De Éva is kitett magáért, ő meg a bunkó és szemtelen vámost döfte le.
Rég jöttünk át a határon, elszoktunk a megaláztatásoktól…

Ma sűrű és eredményes napunk volt/van/lesz, előbb ügyintézés hosszan és fárasztóan (oh, bürokrácia!) – de kibírtam. Aztán egy nagyon normális, közvetlen ünnepség keretében Éva harmadmagával átvette a Déry-dijat. (Erről, István fotóinak hála, otthonról hosszabb képes beszámoló). Este pedig Lőkös Ildivel találkozunk itt, Istvánéknál, akik még a vendégeik vendégeit is szívesen látják. Kolos is itt van már Pesten, holnap együtt utazunk Veszprémbe.
Tűrhetően bírom a gyűrődéseket.

okt. 16.:

Tegnap hosszan, szinte éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Ildikó csak egyedül tudott eljönni (Lacival telefonon üdvözöltük egymást), de így sem tudtunk a témákból kifogyni. Kicsit késett, s amíg vártuk, Istvánéknak elmeséltük, hogyan alakult ki a két család barátsága, nagy nosztalgiával adtuk elő a néhány éve már új sztorikat sajnos nem produkáló, legendás emlékű papa, Lőkös Zoli bácsi történeteit.
Ildi persze olyan, mint mindig, pörög-pezseg, ezer dologban benne van, kész csoda, hogy ráért. Épp most telefonált a háziaknak, hogy nagyon jól érezte magát.
Ma Kolossal Veszprémbe. Oda ő vezetett, sajnos zuhogott az eső, de nem annyira, mint visszafelé, amikor már persze Éva. Szinte állt a víz az autópályán.
Holnap padig már hazafelé, remélhetőleg jobb időben.

A díj-átadási ünnepséget Évára való tekintettel nem részleteztem, most is csak annyit: olyan volt, mintha neki találták volna ki: semmi protokoll, semmi felhajtás, Réz Pál közvetlen és természetes szavai (amolyan kétperces laudációk), gyors átadás, pár fotó… Azért arra is jó volt az alkalom, hogy a Nagy Öregekkel (Réz, Lator) és a két díjazottal (Grecsó, Keresztury) pár szót válthatott, és nekem is jólesett kollégákkal találkozni.

Másnap, utolsó budai esténken (miután megjöttünk Veszprémből) nagyon jót szórakoztam István szintetizátorával (mutatják a képek is…). Ki is találtam hozzá egy megfelelően nagyzoló képszöveget.

17-én, vasárnap zuhogó esőben autóztunk hazáig. Amíg Éva bement a nyíregyházi Tescoba, én végigtelefonáltam néhány barátot, ismerőst. Amolyan tisztelgő hívások voltak, s mentegetőzés, amiért találkozni most velük nem volt módunk.

Az egész utazásra és ottani napokra visszatekintve: előzetes félelmeim ellenére minden jól sikerült, Gátiék egyre családiasabb vendéglátásának is köszönhetően nagyon jól éreztük magunkat, és az én járókeretes szerencsétlenkedésem sem okozott nagyobb gondot. Még magamnak sem.


Réz Pál, a kuratórium elnöke


Lator László, Závada Pál kurátorok


Réz Pál átadja a díjat; a háttérben Lator László


Éva „újra körünkben”


Ilyen egy friss Déry-díjas


…és ilyen három: Keresztury Tibor, Éva, Grecsó Krisztián


„Én nem is tudom, miért kaptam”




Arcok: Grecsó Krisztián figyel; Réz Pál szúrósan néz + Éva haja; Keresztury Tibor még Grecsónál is jobban figyel; az elégedett férj feleségével; Lőkös Ildi derűsen mereng; Lator László elmélyül


Keresztury valami humorosat mond


Békés Pál, Réz Pál, Gyertyánfy Péter (a kuratórium titkára), Éva, Lator László

Gáti István

felvételei



NAGYSZABÁSÚ FONIKUS KÖLTEMÉNYEMHEZ KÉSZÍTEK ZENEI ALAPOT


Látod, Évikém, ehhez a billentyűhöz most hozzárendelem a frekvenciamodulációt


Ez a kromatikus hangsor képezi az alapmotívumot


Ezzel az akkorddal itt polifonikussá és atonálissá teszem a hangzást


és ezzel a dzsesszes futammal megbontom a szekvenciákat.


Még ide egy kis kódát… És akkor most átállok lejátszásra, halljuk, mit műveltem.


De jó!

Én máris élvezem!

Dokumentálta: Gáti István:

péntek

Tegnap szerencsésen megérkeztünk Istvánékhoz.

Előtte épp annyit álltunk a határon, mint amennyi idő alatt aztán Záhonyból eljutottunk Budára. Jól indult az átkelés, de bent az ukrán vámterületen aztán lelassult, majd befagyott a sor. Vagy egy óra hosszat tapodtat sem mozdultunk. Ilyesmi azért az utóbbi időben ritkán esett meg velünk. Miután végre kezelték az útlevelünket, félreállítottak egy külön sorba. A többi megindult, a miénket pedig nem engedte tovább egy határőr. Na, adtam én neki hideget, meleget. Addigra jó ideges lehettem, üvöltözve fenyegettem, és azzal vádoltam, hogy persze, a haverokat engedi, meg azokat is, akik odanyomják a pénzt. Láttam ám! Azonnal mondja meg a nevét, újságíró vagyok, megírom, hogy micsoda disznóságok zajlanak itt. Meglephette a dolog (ahol 100 átkelőből 99 gázolaj-csempész, ott ritka az ilyen hangnem. Kezdte mondani, hogy a magyarok átszóltak, „eltört” a komputerrendszer, ne engedjenek át ukrán rendszámú kocsikat, mert nem tudják regisztrálni. De én ordítottam tovább, amíg fel nem engedett a hídra. Újabb óra alatt át is értünk… Az EU-határt őrző húszévesforma útlevélkezelő így szólította meg Évát: „Szevasz. Hová utaztok?” Mivel a dühömet a túloldalon már levezettem, ezen csak kuncogni tudtam. Máskor még azt is kikérem magamnak, ha a keresztnevemen szólítanak.

De Éva is kitett magáért, ő meg a bunkó és szemtelen vámost döfte le.

Rég jöttünk át a határon, elszoktunk a megaláztatásoktól…

 

Ma sűrű és eredményes napunk volt/van/lesz, előbb ügyintézés hosszan és fárasztóan (oh, bürokrácia!) – de kibírtam. Aztán egy nagyon normális, közvetlen ünnepség keretében Éva harmadmagával átvette a Déry-dijat. (Erről, István fotóinak hála, otthonról hosszabb képes beszámoló). Este pedig Lőkös Ildivel találkozunk itt, Istvánéknál, akik még a vendégeik vendégeit is szívesen látják. Kolos is itt van már Pesten, holnap együtt utazunk Veszprémbe.

 

Tűrhetően bírom a gyűrődéseket.

lemenni kutyába

[…] Szomorú belegondolni, de alighanem igaz: a szocialista vezetőknek egyre ellenszenvesebbeknek kell lenniük ahhoz, hogy két év múlva nyerhessenek. Ki tudja, mi jobb: lemenni kutyába és Orbánt a saját eszközeivel legyőzni – vagy erkölcsi fensőbbséggel alulmaradni a választásokon?

Szokás szerint itthon csaknem pánikba estem a restanciámtól: megválaszolatlan levelek, elmaradt frissítések; a magunkkal hozott bizonyos hivatalos kimutatások feldolgozása (ma egész délelőtt!), friss folyóiratok, olvasnivalók, közben megjelent itthoni lapok… No meg az eseményeknek is illenék utánakapaszkodni… Hát akadt kuncognivaló! De olyasmi is, amin eléggé megdöbbentem.

Nagyon tetszett például, hogy bár az EU-parlament bizottsági meghallgatásán sokan úgy találták, Kovács László nem ért az energiaügyekhez, de nem baj, majd megtanulja. Miért is ne. Eléggé fiatal még hozzá, hogy kapjon egy esélyt; dehogy kell olyant oda tenni arra a posztra, aki szakember!

Zuschlagon meg kellően elszörnyülködtem. Alig hihető, hogy valaki magától legyen ekkora barom. Aztán egy kereskedelmi rádiót hallgatva először azt hittem, félre hord a fülem, de egy órával később megismételték a hírt: az áldozatokon élcelődő politikus tárlatvezetéseket vállalna a Holokauszt Múzeumban. Azt hiszem, ez vitán felül állóan Giunness-rekord – a cinizmus műfajában.

Gajdos beperelte rágalmazóit. A szombati (16-i) KISzó híre szerint „nagy nyilvánosság előtt érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatt szeptember 30-án beperelte a Fidesz vezető politikusait, Kövér Lászlót és Németh Zsoltot. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja.” Szerintem Gajdos jól tette, hogy „ha pör, akkor legyen pör”-re szánta magát, bár nem hiszem, hogy a fideszes vezetőknek komolyabb szankcióktól kellene tartaniuk. Ám jelzésértéke mindenképpen van a dolognak: az UMDSZ-elnök annyit máris bizonyított, hogy nem az arcába, hanem más szervébe szökött a vér, ahol ezek szerint van neki.

Mulatságos, hogy az alperesek a múlt héten még nem tudtak semmit. A kedvencem szokása szerint meglehetősen pökhendien nyilatkozott a Kárpátaljának (okt. 15-i szám): »Németh Zsolt október 11-én megkeresésünkre elmondta, nem tud semmilyen perről. A politikus egyébként úgy vélte, „valaki akkor indít pert, ha vele szemben megalapozatlan állítások hangzottak el, és úgy gondolja, hogy egy ilyen pert meg tudna nyerni”« A lap egyébként (eléggé ostobán) már-már élvezettel idézi fel a fideszesek vádjait, alighanem maga a cikk is csak azért született, hogy újra leírhassák a politikai zaftosságokat. Ugyanez a lapszám közli a hírt, miszerint a KMKSZ közelgő október 23-i rendezvényére Kövér Lászlót hívta meg vezérszónoknak. Fene a gusztusukat!

A frissében megválasztott Hiller István minden bizonnyal a valaha létezett legintellektuálisabb magyar szocialista pártelnök. Ám ez láthatóan nem akadályozza meg abban, hogy populista szövegeket szajkózzon. Első szlogenjét például minden lehetséges fórumon megismételte, eszerint nyitott, érthető és szerethető pártot akar. Az első két jelzővel nincs is bajom, de vele szemben én azt gondolom, hogy bármilyen párt szeretése nagymérvű érzelmi aberrációra utal. Nőt, gyereket, Mozart-zenét, sertéspörköltet galuskával és uborkasalátával lehet szeretni – no de pártot?

Gyurcsány is folyamatosan hozza a formáját. Még egy kis gőz a fejébe, és már azt fogja mondani, a só soha nem volt olyan sós, a cukor soha nem volt olyan édes, mint ez alatt a kormány alatt – és ezután még a mostaninál is sósabb és édesebb lesz. Bárhogy is: megnyilvánulásai minden alkalommal produkciószámba mennek, és gyanítható, hogy milliók vevők az ilyesmire.

Szomorú belegondolni, de alighanem igaz: a szocialista vezetőknek egyre ellenszenvesebbeknek kell lenniük ahhoz, hogy két év múlva nyerhessenek. Ki tudja, mi jobb: lemenni kutyába és Orbánt a saját eszközeivel legyőzni – vagy erkölcsi fensőbbséggel alulmaradni a választásokon?

vasárnap

Szerencsésen hazaérkeztünk. Végig zuhogott az eső. Itthon minden rendben.

Holnap talán bővebb beszámoló, és a korábbi szöveg rengeteg melléütését is kijavítom.

Tegnap ezt pötyögtem gépbe Istvánéknál, de ide betűzni nem sikerült, valami befuccsolhatott a szolgáltatónál, mert este nem volt internet – az üzemzavartól egészen itthon éreztem magam:

Szombat:

Tegnap hosszan, szinte éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Ildikó csak egyedül tudott eljönni (Lacival telefonon üdvözöltük egymást), de így sem tudtunk a témákból kifogyni. Kicsit késett, s amíg vártuk, Istvánéknak elmeséltük, hogyan alakult ki a két család barátsága, nagy nosztalgiával adtuk elő a néhány éve már új sztorkat sajnos nem produkáló,  legendás emlékű papa, Lőkös Zoli bácsi történeteit.

Ildi persze olyan, mint mindig, pörög-pezseg, ezer dologban benne van, kész csoda, hogy ráért. Épp most telefonált a háziaknak, hogy nagyon jól érezte magát.

Ma Kolossal Veszprémbe. Oda ő vezetett, sajnos zuhogott az eső, de nem annyira, mint visszafelé, amikor már persze Éva. Szinte állt a víz az autópályán.

Holnap padig már hazafelé, remélhetőleg jobb időben.

távnapló – itthonról

Azt találtam ki, hogy ezúttal ezt a népszabadságos blogomat használom majd távnaló gyanánt, és ha időm-módom-kedvem lesz hozzá, akkor "a távolból" ide tűzök be pár mondatot. Persze fizikailag éppen sokkal közelebb leszek ehhez a szájthoz, mint Ungváron. De ez így érdekes, ahogy az én otthoni naplómnak a HHRF New York-i szerverén futó oldalaiba beleékelődik a budapesti napilap blogoldala… Remélem, minden jól linkeltem össze és működni fog ezen újabb kisded játékom.

Legközelebb már Budapestről.

(Aki a NOL-oldalról indul, >>>itt láthatja a beágyazott verziót.)

Utazunk!

Tegnap ezt írtam naplómba:

Kicsit nyugtalan letten a közlekedési hírektől: kormányfői találkozó miatt fél Bp-et lezárják, gond lesz az átjutás Budára csütörtökön, néhány dolgunk elintézése pénteken a belvárosban, és mintha az M7-es bevezető szakaszát is lezárnák szombaton, amikor Veszprémbe akarunk utazni. Ilyen szerencsénk is csak nekünk lehet!

Tegnap esti körlevelemben felhívtam kedves partnereim figyelmét, hogy a honlapom legrégibb, 2001 óta működő találatszámlálója a 100.000-hez közeledik (akkor még 500 volt hátra). Korábbi tapasztalatokból tudom, hogy ilyen hírre felpörög a látogatottság: a böngészők kifejezetten szeretnék a kerek számot akkor látni, amikor éppen ők kattintanak a címemre. Ma estére, nagyjából 24 órával a körlevél példányainak postázása után, át is ugrott a szép kerek számon, az előbb megnéztem, már 100.050 volt. Vajon ki lehetett a százezredik? (Amikor ugyanezt játszottam, talán 10, majd 50 ezerrel, akkor egyszer Spenót, és egyszer Andrassew lett a „győztes”.)
Ugyanebben a levélben azt is bejelentettem, hogy negyedik életévét betöltve az UngParty januártól valószínűleg megszűnik ebben a formájában, és valami más lesz helyette. Még én sem tudom pontosan, hogy micsoda – különben is, hadd legyen meglepetés. (Ilyen galádul csigázom fel az érdeklődést…)

Egy egész napig elégedett voltam, hogy minden határidős munkámat lezártam elutazásunkig, illetve már csak annyit hagytam a hó végéig elvégzendőkből, amennyit hazaérkezésünk után könnyeden elvégezhetek. Versemet, esszémet, naplómat vissza is jelezték, a kiadóm pedig novemberig adott határidőt – addig még piszmoghatok a regényemen (részlet belőle az ehavi Forrásban). De egy digitalizációs munkát mégis elblicceltem, erre mai levél figyelmeztetett. Igazat szólva attól tartottam, hogy a megrendelő részéről a kifizetésekkel gondok lesznek (egy több éves egyeztetés után jutottunk idáig), ezért nem kapkodtam el a dolgot; erre az óvatosságomra ezúttal ráfáztam, mert ha elvégeztem volna a munkát, most Bp-en akár el is számolhattunk volna. Na mindegy, ami kés, az nem múl.

Holnap dél körül indulunk. Péntek, 14 óra: Artisjus-székház (Mészáros utca), földszinti tárgyaló: Déry-dij átadás. Újra itthon, gépközelben: vasárnap estétől. Talán lesz egy kis távnapló is…

Ezúttal igyekszem további csontjaimat el nem törni.

Bácsfi, Pokorni, Gyurcsány és a többiek

Honlapom kedvenc szerzője újra remekelt:

Kőrös László jegyzete: Műsor, táblás ház előtt

[…] A szocialistáknak olyan vezérük van, aki szemlátomást nem szívbajos, erre mutat, hogy milyen szépen kinyírta nem eléggé ütőképes elődjét, pedig az annak idején szövetségesnek vette maga mellé, tulajdon MSZP-je ellenében. Gyurcsány most ennek a pártnak a derékhadát is folyamatos kesztyűbedudálási kurzusban részesíti, a FIDESznek adott hatalmas orrokról nem is beszélve. Orbánból majmot fog csinálni, nagyobbat, mint amekkorát a jobboldali profanum vulgus elvárásai csináltak volt.

Mi meg majd esetleg oda jutunk, hogy kivész belőlünk az egészséges plebejus utálkozás, és még azért a rengeteg pénzéért is tisztelni fogjuk, mint az amerikaiak a maguk gazdagjait. Velem is előfordult már, hogy lenyűgözött valakinek a vagyona, kínos emlék.

Gyurcsány persze könnyebb eset: rossz komédiás, bizonyos szint fölötti közönség nem veszi be a műsorát. Különösen a szociális demagógiája megható, a szocdem szövegei tizenkét év felett csakis >>>a teljes jegyzethez

Írt nekem az ukrán elnökjelölt!

[…] Juscsenko, mint elnökjelölt, háromszor is, három külön felbélyegzett borítékban küldte el nevemre ugyanazt az egy levelet. Ebben – nevemen szólítva – mint vállalkozóhoz, mint a Galéria-Ecriture magánvállalat tulajdonosához intéz hozzám igen megható szavakat, hangsúlyozva, mennyire tisztel, amiért ezekben a nehéz időkben vállalkozói tevékenységet folytatok. Röhögött is a vakbelem rendesen. Ugyanis >>>a teljes mai naplószöveghez